Harangozó-Kovács-kereszt

Jászfényszaru, Ady Endre út 87.

Alternatív, helyi címek:Alsó temetői kereszt - 1910

Jászfényszaru
Ady Endre út 87.
Az Alsó (Szent Imre) temetőben a Jézus Szíve kápolnával (képtartó...Teljes szövegAz Alsó (Szent Imre) temetőben a Jézus Szíve kápolnával (képtartó oszloppal) szemben, az Ady Endre úti temetői bejáró bal oldalán található a kőkereszt.Kevesebb szöveg

Felállítás1910

Baly György (kőfaragó)

FEBE
2017.05.10. 13:13
A talapzaton található márványtábla felirata: „DICSÉRTESSÉK A JÉZUS ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÁLLITTATTA HARANGOZÓ ISTVÁN ÉS NEJE KOVÁCS ILONA S GYERMEKEI 1910.” A nagytábla alatt kiegészítő tábla jelzi, hogy a keresztet 2002-ben felújíttatta a Pál család. A kereszt környezetét azóta is folyamatosan rendben tartja a Pál család, és 2013-ban ismételten felújíttatta, így teljes szépségében látható.

A keresztről több sajnos nem ismeretes.
Források:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei; Fényszaruiak Baráti Egyesülete, Jászfényszaru, 2014; ISBN 978 963 08 6839 6

FEBE műlapja

Cím alapján hasonló

"Harangozó-Kovács-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
274991
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.04.23. 09:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.04.23. 09:51
2014. július

"Harangozó-Kovács-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
274992
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.04.23. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ220/10 • 1/400 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.04.23. 09:52
2014. július

"Harangozó-Kovács-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
274993

274994
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.04.23. 09:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ220/10 • 1/400 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.04.23. 09:54
2014. július

"Harangozó-Kovács-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
277023
Feltöltve
2017.05.08. 20:58
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S7582
ƒ26/10 • 1/302 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.08. 20:58

"Harangozó-Kovács-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
277024
Feltöltve
2017.05.08. 20:58
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S7582
ƒ26/10 • 1/259 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.08. 20:58

"Harangozó-Kovács-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Baly György (kőfaragó)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
277025
Feltöltve
2017.05.08. 20:59
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S7582
ƒ26/10 • 1/286 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.08. 20:59
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.10.03. 14:19
A "Harangozó-Kovács-kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.10. 13:13
A közösség publikálta FEBE "Harangozó-Kovács-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.