Márianosztra, Kálvária út

Márianosztra
Kálvária út

Felállítás1773. augusztus 11.


Domby
2017.05.25. 14:29
Érdemes egy kis sétával a község felől megközelíteni a Kopasz dombot, ahová a XVIII. század közepén -1756-ban- jelölte s egyben áldotta meg P.Dónyi Gellért prior a Kálvária helyét, azaz a három kereszt helyét, ahonnét Igen szép látvány tárul elénk. Szép időben Börzsöny hegyeiben, tájában gyönörködhetünk.
A több mint 200 évvel ezelőtt - 1771-ben - a fából, fémből készült keresztek helyett mészkőből készült keresztek kerültek felállításra. Középen a Megváltó, balra a gonosz, jobbra a megtérő lator keresztje.
Kálvária feszületei között Szűz Mária, illetve Szent János álló szobrai láthatóak, míg a Megváltó Krisztus keresztje alatt térdeplő helyzetben Mária Magdolna szobrát helyezte el az alkotó az olasz származású Rizzardi, a szobrok átadására és megáldására 1773 augusztus 11-én került sor..
A Kálváriáról igen részletes leírást találtam melyet a "források"-ban tüntettem fel, amit javaslok olvasásra, tanulmányozásra, mind azoknak akik érdeklődnek a komplett Márianosztra-i Kálvária több évszázados történelmére.
Források:
http://marianosztrakegyhely.hu/kalvaria http://www.pestmegye.hu/ertektar/a-marianosztrai-kalvaria

Domby műlapja


Cím alapján hasonló

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275239
Feltöltve
2017.04.24. 18:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 18:19

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
274941
Feltöltve
2017.04.22. 20:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.22. 20:28

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275204
Feltöltve
2017.04.24. 11:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 11:25

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275206
Feltöltve
2017.04.24. 11:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ83/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 11:29

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275207
Feltöltve
2017.04.24. 11:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ83/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 11:32

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275211
Feltöltve
2017.04.24. 11:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 11:41

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
274942
Feltöltve
2017.04.22. 20:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ83/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.22. 20:32

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275208
Feltöltve
2017.04.24. 11:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ83/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 11:34

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275210
Feltöltve
2017.04.24. 11:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ83/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 11:38

"Kálváriajelenet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Márianosztra
Feltöltő
Azonosító
275238
Feltöltve
2017.04.24. 18:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.04.24. 18:18
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.05.25. 14:29
A közösség publikálta Domby "Kálváriajelenet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.