Szabadka (Суботица), (Matije Korvina) Korvin Mátyás utca 7-8.

Alternatív, helyi címek:Klošar
Angol cím:Vagabond

Szabadka (Суботица)
(Matije Korvina) Korvin Mátyás utca 7-8.
A Boss Étterem-Kávézó kerthelyiségében.

Felállítás2009

Göröntsér Vera
2017.04.25. 18:09
A Szabadkán végződő szecessziós körút nagy meglepetése volt a város leghíresebb éttermének kerthelyiségében hirtelen felbukkanó szobrok sokasága. Hiába készültem rá, hogy előbb-utóbb belebotlok néhány olyan alkotásba, amit már ismertem a lapról és kíváncsian vártam a személyes találkozást. Azt nem gondoltam, hogy itt, az ismert, de nem olcsó, mégis népszerű étterem kertjében találom a már ismerteket is, de több olyat is, amire nem számítottam. Sőt olyan modern alkotások is "hevertek" az asztalok között vezető út mentén, amiknek lefotózására már nem is jutott idő.

A Csavargó a bejárattal majdnem szemben lévő kerítésen ül – lábát lógázva. Fején svájcisapka, öve nem más, mint egy kötél, ami csapzott ruháját fogja össze. Egyik, mezítlábas jobb lábát hanyagul veti keresztbe a másikon, cipője a földön külön életet él (nahát, hiszen ez is bal!!).
A vendégek közt araszolva a teljes látványt nem lehetett befogni, míg a csoport is lendületesen közelített a szemközti kijárat felé, siettem.
A figura csak megerősít abban, hogy a bejáratnál a vendégeket fogadó szaxofonos ember valóban utcazenész, így ők összetartoznak... persze alkotójuk is megegyezik.
Sem a csapzottság, sem a szemtelennek tűnő, sőt flegma arckifejezés (sem a többi szobor témájának "kakofóniája") nem zavarta a helyben étkező-szórakozó vendégeket. Talán az sem, hogy a csoport gyors iramban rohant át közöttük a másik oldalon felfedezésre váró Raichle-palota felé.
Források:
http://www.skulpture-srbija.com/skulpture/klosar-869/
http://www.serbianaart.com/artists/seter-igor/4650-vagabond
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2017.04.25. 18:09
There is the most famous restaurant in Subotica, where are a lot of sculptures in the garden.
One of them is the figure of Vagabond. It is the pair of Sax Man, who is standing at the doorway. This "Vagabond" is sitting on the fence, his dress is worn, legs are hanging, one of his shoes (it is to a left one!!) on the ground. His figure looks shameless.
This life-size sculpture has a authentic look as the works of its creator in general.

Kapcsolódó
Szaxofonos

Cím alapján hasonló

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274827
Feltöltve
2017.04.21. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.21. 20:03

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274831
Feltöltve
2017.04.21. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.21. 20:04

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274832
Feltöltve
2017.04.21. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO800

274833
Feltöltve
2017.04.21. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.21. 20:05

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274829
Feltöltve
2017.04.21. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.21. 20:04

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274828
Feltöltve
2017.04.21. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.21. 20:03

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274830
Feltöltve
2017.04.21. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.21. 20:04

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274834
Feltöltve
2017.04.21. 20:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.21. 20:06

"Csavargó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
274835

275466
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.04.26. 14:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.26. 14:14
2012. június
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.06.16. 12:50
Megérintettem a "Csavargó" alkotást
17.04.26. 14:14
1 új fotót töltöttem a "Csavargó" műlaphoz
17.04.25. 18:09
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Csavargó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.