Horváth Árpád mellszobra

Debrecen, Kossuth utca 10.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Debrecen
Kossuth utca 10.
A Csokonai Színház előtti kis parkban áll.

Avatás1991
Avatás1964

TundeK62
2008.12.05. 00:46
Horváth Árpád a színház egyik kiemelkedő igazgatója volt 1936-1939-ig. Szinte a teljes magánvagyonát felhasználva igazgatta a debreceni színházat. 1939-ben a társulat teljes eladósodása Sátoraljaújhelyen következett be. Ettől kezdve a baloldali mozgalmakban egyre kockázatosabb feladatokat vállaló Horváth Árpád főleg Budapesten élt. Álnéven, külsejét megváltoztatva. Árulás áldozataként hurcolták el, és végezték ki alig 45 évesen.

Berky Nándor szobrászt 1963-ban kérte fel a városi tanács a mellszobor elkészítésére. A másfélszeres életnagyságú szobrot eredetileg bronzból akarták készíttetni. Később mégis mészkőből készült el a szobor, Horváth Árpád halálának 20. évfordulójára. Sokkal idősebbnek hat így, pedig valójában fiatalon halt meg. A szobrász munkáját segítette a színidirektor özvegye, Neményi Lili színésznő is.
Az alkotást 1964-ben avatták, és a színház elé, középen helyezték el. Később, amikor Téry Árpád szobra elkészült 1991-ben, akkor helyezték át, a ma látható helyre.
Középre meg egy színlapot helyeztek a színház eredeti kerítéselemének felhasználásával. Ezen láthatók azóta az éppen aktuálisan futó előadások plakátjai.
A mellszobrot szépen megtisztították a 2009-es évben.
Horváth Árpádról a wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1th_%C3%81rp%C3%A1d_(sz%C3%ADnh%C3%A1zigazgat%C3%B3)
További linkek
http://portal.debrecen.hu/kultura/szinhaz/aszinhaztortenete_szinhazielet.html?page=3
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/berky-nandor

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

2008-as állapot
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
11900
Évszám
2008
Feltöltve
2008.12.05. 00:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.05. 00:23
2008
2008-as állapot

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
34894
Feltöltve
2009.11.09. 18:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.09. 18:57

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
34897
Feltöltve
2009.11.09. 18:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.09. 18:58

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42638
Feltöltve
2010.02.05. 10:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 10:12

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
103410
Feltöltve
2012.01.21. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.21. 20:56

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
103411
Feltöltve
2012.01.21. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.21. 20:56

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
103412
Feltöltve
2012.01.21. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.21. 20:56

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185326
Feltöltve
2014.10.30. 16:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 16:30

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
459285
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2021.09.20. 19:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.20. 19:28
2013. július

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529474
Feltöltve
2023.06.20. 08:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:33

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529475
Feltöltve
2023.06.20. 08:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:33

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529479
Feltöltve
2023.06.20. 08:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:33

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529476
Feltöltve
2023.06.20. 08:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/1000 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:33

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529480
Feltöltve
2023.06.20. 08:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/1000 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:34

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529478
Feltöltve
2023.06.20. 08:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/1000 • 35.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:33

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529477
Feltöltve
2023.06.20. 08:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/800 • 35.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:33

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529481
Feltöltve
2023.06.20. 08:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/1000 • 77.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:34

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
529492
Feltöltve
2023.06.20. 08:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ61/10 • 1/320 • 101.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.20. 08:43

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543464
Feltöltve
2023.10.17. 15:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.17. 15:53

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543465
Feltöltve
2023.10.17. 15:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.17. 15:53

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
550415
Feltöltve
2024.01.10. 08:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.01.10. 08:38

Archív fotók

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

1971 január
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195131
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Évszám
1971
Feltöltve
2015.02.10. 23:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.10. 23:23
1971, Archív felvétel
1971 január

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Régi képeslap- a szobor még középen, a színház előtt
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
44150
Feltöltve
2010.02.23. 23:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.23. 23:14
Archív felvétel
Régi képeslap- a szobor még középen, a színház előtt

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

régi képeslap
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
44151
Feltöltve
2010.02.23. 23:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.23. 23:15
Archív felvétel
régi képeslap

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

1971 január
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195133
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Évszám
1971
Feltöltve
2015.02.10. 23:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.10. 23:24
1971, Archív felvétel
1971 január

"Horváth Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

1971 január
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195132

195134
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Évszám
1971
Feltöltve
2015.02.10. 23:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.10. 23:24
1971, Archív felvétel
1971 január
Összesen 27 fotó

Műlap története

21 napja
1 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
23.10.17. 15:53
2 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
23.06.20. 08:43
1 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
23.06.20. 08:34
2 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
23.06.20. 08:33
4 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
23.06.20. 08:33
2 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
21.09.20. 19:28
1 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
20.09.01. 17:53
Megérintettem a "Horváth Árpád mellszobra" alkotást
15.06.15. 00:53
A "Horváth Árpád mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.30. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
10.02.05. 10:12
1 új fotót töltöttem a "Horváth Árpád mellszobra" műlaphoz
08.12.05. 00:46
TundeK62 publikálta "Horváth Árpád mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.