Szombathely, Béke tér - Kert utca
További képek a Fotólistában

Szombathely
Béke tér - Kert utca
Herény r. k. templomának északi fala mellett áll.

Felállítás1900

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.04.19. 06:28
Szombathelyhez 1950-ben csatolták Herényt, azelőtt önálló község volt. Római katolikus temploma Szent György tiszteletére szentelt. A települést már 1263-ban említik oklevelek, de mai temploma 1851-ben épült (tornyán: MDCCCLI olvasható), amit 1936-ban bővítettek. A templom kelet-nyugati hossztengelyű, bejárata a keleti oldalon van.

A templom északi oldalához közel helyeztek el egy szobrot, éspedig egy keresztlevételt, azaz Pietàt.

Az alapzaton ott a kereszt, rajta már csak egy lepel van. Jézus halott teste lenn van, anyja tartja karjaiban. Észrevehető, hogy a két alak kőanyaga eltérő, Mária szobra jobb állapotú, mint Jézusé.

Az alépítmény keleti oldalára ezt vésték:
FÁJDALMAID OH SZŰZANYA!
INDÍTSANAK BŰNBÁNATRA:
HOGY KEGYELMET NYERHESSEK.

Nyugati oldalán egy fekete kőtábla vésete ez:

A fájdalmas szűz Mária tiszteletére emeltette
özv. MONZER JÁNOSNÉ
szül. Bruckner Teréz
1900.

Északi oldalán ez áll:
FELÚJÍTTATOTT
A HERÉNYI HÍVEK
ADOMÁNYAIBÓL
2005
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.



Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273811
Feltöltve
2017.04.14. 09:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:30

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273813
Feltöltve
2017.04.14. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:36

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273814
Feltöltve
2017.04.14. 09:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:38

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273815
Feltöltve
2017.04.14. 09:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:39

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273816
Feltöltve
2017.04.14. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:41

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273817
Feltöltve
2017.04.14. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:44

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273818
Feltöltve
2017.04.14. 09:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:47

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273819
Feltöltve
2017.04.14. 09:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:49

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273820
Feltöltve
2017.04.14. 10:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 10:20

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273821
Feltöltve
2017.04.14. 10:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 10:23

Adalék vagy máshol

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
273812
Feltöltve
2017.04.14. 09:33
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.14. 09:33
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.04.19. 06:28
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Pietà" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.