Budapest, X. kerület, Kozma utca

A köztemető főbejáratánál.

Felállítás1905

Göröntsér Vera
2014.06.18. 17:47
Az ország legnagyobb temetőjét 1886-ban adták át. A főkapuval egybeépült igazgatósági épület 1903-ban készült el.
----
Az épületegyüttest Hegedűs Ármint tervezte.

A Maróti Géza életművét feldolgozó könyv az alkotás létrejöttét 1905-re teszi – kérdőjellel. A temető főbejáratát díszítő "plasztikai carrarai márványból készült, a köztemető 26 méter magas harangtornya főhomlokzata előtt látható.
Ahogy olvasom: "keletkezésének pontos dátuma és körülményei még feltáratlanok".
Kis kitérő: a lábjegyzetben olvasható adalékok idézik Bródy-Maróti Dóra visszaemlékezéseit, ami szerint emlékszik édesapja "nagy öregisten márvány-blokkjára. Mikor hozták, a tetejére ültettek és lefényképeztek, a szobrászokkal és munkásokkal együtt".
A mű keletkezésének időpontjára utalás történik a "Megfagyott Muzsikus" 1906-os számában, ill. később is, Maróti 1907-ben datált szobrásztanári pályázatára (Iparművészeti Iskola) készült életrajzában.
Források:
Maróti Géza 1875-1941; "Mi vagyunk az Atlantiszt" (szerk.: Ács Piroska)
-- a fejezet írója Ács Piroska p. 48.

Szende András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168977
Feltöltve
2014.06.18. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.18. 20:23

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168970
Feltöltve
2014.06.18. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.18. 20:22

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168971
Feltöltve
2014.06.18. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

168972
Feltöltve
2014.06.18. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

168976
Feltöltve
2014.06.18. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

168975
Feltöltve
2014.06.18. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.18. 20:22

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

A Rákoskeresztúri Köztemető főbejáratánál
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11871
Feltöltve
2008.12.03. 02:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 08.12.03. 02:09
A Rákoskeresztúri Köztemető főbejáratánál

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11872
Feltöltve
2008.12.03. 02:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 08.12.03. 02:12

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

kéz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11873
Feltöltve
2008.12.03. 02:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 08.12.03. 02:22
kéz

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168973
Feltöltve
2014.06.18. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.18. 20:22

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168974
Feltöltve
2014.06.18. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.18. 20:22

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77889
Feltöltve
2011.02.15. 11:00
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ71/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.15. 11:00

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77888
Feltöltve
2011.02.15. 11:00
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ71/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.02.15. 11:00

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
203112
Feltöltve
2015.04.22. 10:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.22. 10:22

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
203113

203114

203111
Feltöltve
2015.04.22. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.22. 10:21

"Atyaisten-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
203110
Feltöltve
2015.04.22. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.22. 10:21
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.02.13. 16:32
Megérintettem az "Atyaisten-szobor" alkotást
18.05.17. 11:40
Megérintettem az "Atyaisten-szobor" alkotást
14.06.18. 19:44
Az "Atyaisten-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.18. 19:43
Az "Atyaisten-szobor" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
11.02.15. 11:00
1 új fotót töltöttem az "Atyaisten-szobor" műlaphoz

08.12.03. 02:26
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Atyaisten-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.