Gyula, Szent István út 69.

Alternatív, helyi címek:Madaras Kollégium sgraffitója

Gyula
Szent István út 69.
A megadott címen, az épület véghomlokzatán látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Póka György (festőművész)
Meskó Anna (festőművész)

TundeK62
2017.04.18. 23:17
Fura módon működik néha az internet. Ma megint kiadta nekem ennek a gyulai kollégiumnak a reklámját, hogy foglaljak itt szállást, pedig akármikor Gyulán járok, mindig egy helyen volt a szállás, vagyis nem keresgettem a gyulai szállások között. Viszont, amikor több mint két éve lefotóztam a Madarakat, akkor is megtaláltam a hirdetést. Onnan tudtam meg, hogy Madaras Kollégium az épület neve.
Mondjuk ezt a házat is padlófék után fotóztam, mert tudtam, erre a pontra nincs visszatérés, majd legközelebb...
Pár hónappal ezelőtt a rejtély, mármint az alkotók kiléte is megoldódni látszott, mert ráakadtam egy hírre, miszerint felújítják az épületet, de úgy, hogy az épületen látható sgraffitót megőrzik. Azóta már el is készülhetett a felújítás, de egy hónapja, nem jártam Gyulának ezen a pontján.
http://www.gyulatelevizio.hu/2016/11/17/felujitjak-madaras-kollegium-epuletet/
És láss, csodát, még az alkotók nevét is közölték a hírben. Mondjuk a kollégium felépítésének pontos éve még nincs meg, csak annyi, hogy a hetvenes években épült...
Póka György Gyulán volt rajztanár azokban az években. A hír szerint, feleségével, Meskó Anna festőművésszel együtt alkották az épület díszítését.

"A „Madaras” Kollégium az 1970-es években épült, több évtizedes hagyománnyal rendelkező intézmény. A háromemeletes épületben a 4 ágyas szobák mellett minden szinten található melegítő konyha, amely hűtővel, mikrohullámú sütővel és villanysütővel felszerelt."

Az alkotókról szóló artportálos oldalak: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/poka-gyorgy-5962
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mesko-anna-8151
A két művész életrajzában egyetlen köztéri alkotás sem szerepel.
Források:
http://www.gyulatelevizio.hu/2016/11/17/felujitjak-madaras-kollegium-epuletet/
http://bekescsaba.harruckern.hu/Koll%C3%A9gium,+sz%C3%A1ll%C3%A1s-m59
https://szallas.hu/gyulai-szc-harruckern-janos-szakkepzo-iskolaja-es-kollegiuma-fiukollegium?gclid=CJTb6snVrtMCFUHnGwodxC8F7w

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotók
Póka György (festőművész)Meskó Anna (festőművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
272159
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2017.03.28. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.28. 21:05
2015. március

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotók
Póka György (festőművész)Meskó Anna (festőművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
272160
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2017.03.28. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

272161
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2017.03.28. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

272162
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2017.03.28. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.28. 21:05
2015. március

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotók
Póka György (festőművész)Meskó Anna (festőművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
272158
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2017.03.28. 21:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.28. 21:04
2015. március
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.12.01. 15:55
Megérintettem a "Madarak" alkotást
17.04.18. 23:17
TundeK62 publikálta "Madarak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.