Boroszló (Wrocław), Łazienna 4

Alternatív, helyi címek:Krzesło
Angol cím:Chair

A főtértől észak-nyugatra az Odera partja közelében van.

Felállítás2011. augusztus 11.

Tadeusz Kantor (tervező)

Hársch Ferenc
2017.03.27. 22:02
"Tadeusz Kantor (1915-1990) a sokoldalú lengyel művész, aki egy személyben festő, művészeti és színházi szakíró, díszlettervező, a Konspirációs Színház létrehozója, happeningek és embalage-ok rendezője, a Halálszínház megalkotója. (...) Kezdettől idegen volt tőle mindenfajta nemzeti elzárkózás, a nyitottság és a kísérletezés híve volt és maradt egészen haláláig..." Egyik kedvenc módszere volt, hogy a hétköznapi tárgyakat gigantikus méretűre nagyította és ezzel teljesen új jelentést adott nekik.

1970-ben Wroclawban Művészeti Szimpóziumot tartottak, ahol a lengyel konceptuális művészek bemutatkozhattak. A konceptuális művészet (conceptual art), konceptuális, vagyis fogalmi, gondolati művészet, mely szakít a művészi kommunikáció hagyományos tárgyias formáival, és a gondolati tényezőket helyezi előtérbe. Tadeusz Kantor itt vetette föl egy óriási szék elhelyezésének tervét valamelyik nagyváros (Krakkó vagy Wroclaw) főterén. Az ötletet elvetették, mert a gigantikus szoc-reál emlékművek kicsúfolását látták benne. Később Kantor "A lehetetlen szobor" néven emlegette tervét.

1971-ben az Oslo közeli Henie Onstad Kunstsenterben kiállították Tadeusz Kantor 11 méter magas, fából készült székét. A norvég időjárás hamar tönkretette az alkotást, amit, a művész engedélyével, elbontottak
.
1995-ben, a művész halála után öt évvel, nyilt lehetőség arra, hogy a Wieliczka közeli Hucisko melletti erdőben (ahol Kantornak faháza volt) egy 14 méter magas széket állítsanak, de most már maradandó anyagból: betonból.

2010-ben a Művészeti Szimpózium 40. évfordulóján Wroclawban is elhatározták, hogy Tadeusz Kantorról méltóképpen megemlékeznek. A 9 méter magas, 8 tonna tömegű, betonból készült széket nem a főtérre állították, hanem a Wroclawi Kortárs Színház (Wrocławski Teatr Współczesny) közelébe, ahol Tadeusz Kantor is sokszor rendezett.
Az alkotást, Kantor tervei alapján, Tomasz Myczkowski és Dorota Myczkowska, krakkói építészek valósították meg.
Források:
https://pl.wikipedia.org/wiki/Krzes%C5%82o_(rze%C5%BAba)
http://www.literatura.hu/szinhaz/kantor.htm
https://www.inyourpocket.com/wroclaw/Chair_86336v
https://hu.wikipedia.org/wiki/Konceptu%C3%A1lis_m%C5%B1v%C3%A9szet
Angol leírás, sztori
Hársch Ferenc
2017.03.27. 22:02
"Kantor, a director, painter, graphic designer, scenographer and founder of Teatr Cricot 2, designed it for Wrocław in 1970. But the 8-metre-high sculpture was installed near the Contemporary Theatre in September 2011 on the occasion European Cultural Congress in Wrocław.
It is the fourth sculpture of this kind. The biggest, 15-metre “Chair” (Krzesło) was showed in Oslo in 1971. The sculpture was also made for Galeria Foksal. The “Chair” of 9m also stands near Tadeusz Kantor’s house in Hucisko in Kraków and was installed in 1995.
"
http://visitwroclaw.eu/en/place/chair

Cím alapján hasonló

"Szék" c. alkotás fotói

Alkotó
Tadeusz Kantor (tervező)
Település
Boroszló (Wrocław)
Feltöltő
Azonosító
271310
Feltöltve
2017.03.25. 11:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 17.03.25. 11:18

"Szék" c. alkotás fotói

Alkotó
Tadeusz Kantor (tervező)
Település
Boroszló (Wrocław)
Feltöltő
Azonosító
271311

271309

271317

271314

271312

271313

271316

271315

Összesen 9 fotó

Műlap története

17.03.27. 22:02
A közösség publikálta Hársch Ferenc "Szék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.