Budapest, V. kerület, Piarista utca 1.

Budapest
V. kerület, Piarista utca 1.
A gimnázium emeleti Tanácstermében.

Avatás1926. március

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.04.02. 08:52
Újra egy restancia a Kulturális Örökség Napja (2012), alkalmából "elkapott" domborműről. Ekkor volt, hogy a piarista gimnázium épülete rekonstrukcióját követően megnyitotta kapuit – legalábbis néhány napra – az érdeklődők előtt. Körbevezették a csoportot a régi-új épületen, ami érdekes benyomást keltett. Nem annyira a kontrasztok miatt, hiszen kitűzött cél volt a két egymástól távoli kor egyensúlyának megteremtése, inkább azért, mert az épületben a régről származó örökségnek nem volt igazán helye, de mindenhol azt éreztem, még nincs "belakva", nem került minden a helyére.

A Tanácsterembe érve Szent Imrével osztozva két dombormű található. Egyiket már bemutattam, Széchenyi Istvánt ábrázolja (ld. a kapcsolt lapot).
A vele szemközti falon Vörösmarty Mihályra emlékeznek abból az alkalomból, hogy az 1816-1817-es tanévben az intézmény tanulója volt. Az emléktáblát a felirat tanúsága szerint herceg Esterházy Pál dr. állíttatta, aki ugyancsak az intézet tanulója volt.
Nehéz elboldogulni az információk "sokszínűsége" között, ahogy ez Széchenyi domborműve kapcsán látszott. Itt azonban a meglepő tény, a faragott ismertető szövege egybe esik a forrás cikkben olvasható információval. Innen: "1807-1811-ig Pusztanyéken, 1811-1816-ig a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban, majd annak VI. osztályától a pesti piarista gimnáziumban 1816-1817-ig tanult ..:"

Vörösmarty Mihály (1800–1855) "költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja". Minden továbbit ld. a forrás cikkben.

Az alkotó szignóját itt nem sikerült megörökíteni, de szembetűnő a hasonlóság a két emléktábla között. Számomra nyilvánvaló, hogy azonos kéz munkája, valószínűleg egy időpontban is készültek, bár az évszámnak nem sikerült nyomára bukkanni.
Az alkotó személye azóta megerősítést nyert, de érdemes rögzíteni a Vigília 2014. októberi számában megjelent Prohászka-tanulmányt, itt Damkó József egyházművészeti alkotásai 25. oldalán említi.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6smarty_Mih%C3%A1ly

Kapcsolódó
Szent Imre
Kapcsolódó
Széchenyi István

Cím alapján hasonló

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271223
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2017.03.24. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.24. 20:29
2012. szeptember

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271222

271221

271224
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2017.03.24. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.24. 20:29
2012. szeptember

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271225
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2017.03.24. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.24. 20:30
2012. szeptember

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289222
Feltöltve
2017.09.07. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.07. 14:20

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289223
Feltöltve
2017.09.07. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.07. 14:21

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289224
Feltöltve
2017.09.07. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.07. 14:21
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.10.31. 22:12
A "Vörösmarty Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.09. 17:49
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály" alkotást
17.05.16. 15:22
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály" alkotást
17.04.02. 08:52
Göröntsér Vera publikálta "Vörösmarty Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.