Szent József-templom szentélyének üvegablakai

Gyula, Apor Vilmos tér 8.

Alternatív, helyi címek:Szent Ágnes és Szent Reinhard

Gyula
Apor Vilmos tér 8.
A templom szentélyében látható.

Felállítás1889

Ligeti Sándor (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2018.05.21. 00:33
Éppen József nap volt, amikor a Szent József tiszteletére felszentelt templomban fotóztam tavaly tavasszal. Nagy, hosszú mise volt, de ki kellett várni a végét, hogy fotózni lehessen a templomban. Gyula Németváros részén helyezkedik el a szakrális épület. A kapuból nem láttam, hogy kiket ábrázolt az üvegművész a szentélyben. Csak az tűnt fel, míg várakoztunk, hogy szemmel láthatóan két sorozat van a templomban, illetve, hogy két különböző időben készült el a szentély, és a templomhajó ablakai. A kettő között, kb, harminc év telt el.

A templom Nuszbeck József gyulai építész tervei alapján, és az ő művezetésével épült fel 1863 és 1866 között. A templom egyhajós, klasszicista stílusú, némi barokkos és romantikus elemekkel.
A szentélyben három üvegablakot helyeztek el, 1889-ben. Az idő egészen biztos évszám, mert csak ebben az évben működött együtt Ligeti Sándor Radó Aladárral, és volt közös cégük, mely üvegablakokat készített.
Ezt innen tudom: http://templomablakanno.blog.hu/2014/07/07/ligeti_sandor_526#more6483201
A két, szentet ábrázoló ablakon jól olvasható a szignójuk.

Az egyik ablakon Szent Ágnest látjuk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_%C3%81gnes

A másik figurális ábrázolású ablak Szent Reinhard ábrázolás.
Az oltár fölött, középen, kerek ökörszem ablak van, mely ornamentális ábrázolású.

A templom műemlék: http://muemlekem.hu/muemlek?id=2457
Források:
http://templomablakanno.blog.hu/2014/07/07/ligeti_sandor_526#more6483201
http://www.gyulaplebania.hu/szt_jozsef.html

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent József-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270930
Feltöltve
2017.03.22. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 20:54

"Szent József-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270926
Feltöltve
2017.03.22. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 20:53

270927
Feltöltve
2017.03.22. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

270929

270928
Feltöltve
2017.03.22. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 20:53

"Szent József-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270935
Feltöltve
2017.03.22. 20:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 20:55

"Szent József-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270931
Feltöltve
2017.03.22. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO800

270932
Feltöltve
2017.03.22. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

270933

270934

270925
Feltöltve
2017.03.22. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 20:52

"Szent József-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270924
Feltöltve
2017.03.22. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 20:52
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.05.03. 18:10
Megérintettem a "Szent József-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
20.07.27. 16:30
Megérintettem a "Szent József-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
20.04.03. 15:24
Megérintettem a "Szent József-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
19.01.02. 10:37
Megérintettem a "Szent József-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
18.05.21. 00:33
TundeK62 publikálta "Szent József-templom szentélyének üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.