Benedek Géza mellszobra

Kovászna (Covasna), Szabadság tér

Alternatív, helyi címek:Dr. Benedek Géza mellszobra

Kovászna (Covasna)
Szabadság tér
A város főtéri parkjában az un. Pokolsár közelében

Felállítás2016. szeptember 13.


Sántha Imre Géza
2017.03.21. 21:55
A város főterének parkjában más, a településhez kötődő kiváló személyiség szobra mellett állítottak emléket Dr. Benedek Géza (1916-2010) egykori híres orvosnak, orvosi szakírónak. A fürdővárosként híressé vállt Kovászna keleti végében, egy tiszta levegőjű völgyben az u.n. Tündérvölgyben található kardiológiai központ, közismerten Szívkórház alapító főorvosa volt. 1952-ben került Kovásznára, mint belgyógyász főorvos, 1961-től pedig szívgyógyász főorvosként tevékenykedett a betegek javára, korházat építtetett. Tudományos munkássággal is foglalkozott, a székelyföldi ásványvízek, gázforrások gyógyászati jelentőségét, hatásmódját tanulmányozta, különös tekintettel a szív és az érrendszer betegségeire. Sokat tett a vidék, Kovászna környéke és a Székelyföld egészségügyi nevelése érdekében is, előadásokat tartott az orvostudományi haladás legújabb eredményeiről, és a hétköznapi életben felhasználható gyógymódszerekről.
Mint nyugalmazott főorvost a város Pro Urbe díjjal tüntette ki 1999-ben. Egy évvel később (nem sokkal halála előtt) a Szívkorházat róla nevezték el.
Források:
http://www.3szek.ro/load/cikk/95191/aki_kovasznat_a_szivbetegek_mekkajava_tette_dr_benedek_geza-emlekjeleket_avattak
További linkek
https://benedekgeza.wordpress.com/



Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Benedek Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
270749
Feltöltve
2017.03.20. 23:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.03.20. 23:04

"Benedek Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
270750
Feltöltve
2017.03.20. 23:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.03.20. 23:05

"Benedek Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
270751
Feltöltve
2017.03.20. 23:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/52 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.03.20. 23:05

"Benedek Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
270752
Feltöltve
2017.03.20. 23:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/105 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.03.20. 23:05

"Benedek Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
270753
Feltöltve
2017.03.20. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.03.20. 23:06

"Benedek Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
270754
Feltöltve
2017.03.20. 23:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.03.20. 23:09
Összesen 6 fotó

Műlap története

43 perce
Megérintettem a "Benedek Géza mellszobra" alkotást
23.01.01. 15:34
Megérintettem a "Benedek Géza mellszobra" alkotást
22.11.21. 10:29
A "Benedek Géza mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.01. 17:30
Megérintettem a "Benedek Géza mellszobra" alkotást
22.02.26. 09:17
Megérintettem a "Benedek Géza mellszobra" alkotást
21.03.25. 23:45
A "Benedek Géza mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.21. 21:55
Sántha Imre Géza publikálta "Benedek Géza mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.