Badacsony-Balaton térforma

Budapest, X. kerület, Ilsemann Keresztély sétány
Archív képek

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:Veszprém megye a Centenáriumi Parkban

Budapest
X. kerület, Ilsemann Keresztély sétány
A Népliget területén, az egykori Centenáriumi Park északkeleti...Teljes szövegA Népliget területén, az egykori Centenáriumi Park északkeleti sarkában, a Zala megyei Göcsej sztélé és Fejér megye parkrésze mögött van a Veszprém megyei rész.Kevesebb szöveg

Felállítás1973. október 1.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2017.03.17. 11:26
Mióta 2013 tavaszán elkértem a Centenáriumi Park megmaradt műtárgyairól szóló, eredetileg Neszták Béla által feltöltött nyolc műlapot, időről időre nekiveselkedem, hogy megpróbáljam azonosítani a másik 12 megye hozzájárulását a Megyék Parkja vagy Megyék Kertje néven is emlegetett területhez (a kis park középpontját jelző követ értelemszerűen nem tekintem megyéhez kötődőnek). Ez ebben az évben is így történt, hogy a szép idő következtében idén viszonylag korán beindult számomra a biciklis szezon -- hetente többször is végighajtok a Népligeten átvezető kerékpárúton, amely mellett a valamikori park elhelyezkedik.

A hét elején még csak ott tartottam, hogy sajnálatos módon a Tolna megyéhez tartozó geometrikus térfal maradványait erre az évre már teljesen elbontották, mára csupán képekben létezik a még megmaradt kis töredéke is, de ez egyúttal lendületet adott, hogy újra megnézzem az interneten fellelhető irodalmat. A keresés során rátaláltam a Fővárosi Tanács 1973. március 8-i ülésének jegyzőkönyvére, és annak az akkor még készülőfélben lévő Centenáriumi parkra vonatkozó mondatából ("A főváros és a vidék egységének szép kifejezője a Népligetben létesülő Centenáriumi Park, amelyben minden megye külön parcellát alakít ki tájegysége jellegzetes növényi és parkkultúrájából") azt a következtetést szűrtem le, hogy a Centenáriumi Park vagy Megyék Parkja vagy Megyék Kertje nem annyira köztéri szobrászati szempontból volt érdekes létrehozásakor, ahogy ezt idáig feltételeztem, hanem inkább kertépítészetileg. Arra jutottam, hogy hiábavaló nevesíthető, egy-egy képzőművészhez köthető eltűnt, elpusztult, ellopott műalkotásokat keresni (a kettő, ami nevesíthető, Németh János és Bocz Gyula munkája ma is áll és megvan), az egész vállalkozás inkább a land-art és a parképítés határterületén folyt, és ugyan rengeteg töredék, roncs, valamikori jelző- vagy emléktábla heverhet a park területén vagy környékén, ezek nagy része mára azonosíthatatlan -- a térképzés és a megyékre jellemző növényzet odatelepítése, sajátos összegyűjtése sokkal fontosabb ambíció volt a park 1973-as megalkotásakor. Olyannyira, hogy már az is megfordult a fejemben, hogy a vállalkozásba eredetileg bele volt komponálva az, hogy a természet idővel visszaveszi felette az uralmat (a jó szándék nyilván nem számolt a rongálással meg például a 2015 nyarán Budapesten végigsöprő hurrikánnal, ami a Népligetben igen súlyos károkat okozott). A részletekről bővebben lásd az egész sort általánosan bemutató műlapot, a Centenáriumi park emlékkövét. https://www.kozterkep.hu/~/4558/Centenariumi_park_emlekko_Budapest_1973.html

Nagy segítséget jelentett nekem, hogy Fővárosi.blog.hu nem sokkal a lapok átvétele után megírta a forrásoknál megadott bejegyzését, a legjobb összefoglalót a Budapest 100 éves évfordulójára megépített-létrehozott-megalkotott vívmányokról/beruházásokról (a forrásban a műalkotásokra vonatkozó linket adom meg, de a szomszédos bejegyzésekre lapozva a többi, a centenáriumnak köszönhető létesítmény is tanulmányozható); nem sokkal később a Budapest folyóirat archívuma is nyilvánossá vált az interneten, az 1973/11-es szám részletesebben foglalkozik a parkkal. Fővárosi.blog.hu bejegyzése mindenesetre hozzásegített, hogy a Centenáriumi Park jelenlegi maradványaiból még egy megye területét azonosítsam.

Ez pedig Veszprém megye Badacsony-Balaton térképzése, a terület északkeleti csücskén bazaltkövekből kiképzett, kör alakú csonka gúlákból létrehozott rész -- a feltöltött archív képből jól látható, hogy egykoron a járófelület és a terület kerete is a tájra jellegzetes bazaltkövekből volt kirakva, ez nagyrészt most is megvan, de az elburjánzó növényzet és a természet évenkénti elmúlása az elmúlt több mint negyven évben jelentős mértékben befedte, "pusztította", az eredeti kirakások éles geometriáját eltüntette. A nyugati Bakony, a Balaton-felvidék jellemző vulkanikus hegyeire utaló csonka gúlák viszont jól felismerhetők ma is, nyolcadikként tehát egyértelműsíthető, azonosítható Veszprém megye hozzájárulása a Centenáriumi Park egészéhez.
Források:
http://fovarosi.blog.hu/2013/10/15/szoborallitasi_hajra_a_centenarium_jegyeben



Tagi gyűjteményben
Centenáriumi Park

Cím alapján hasonló

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270226
Feltöltve
2017.03.16. 22:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 22:29

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270227
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.03.16. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 22:34
2013. augusztus

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270234
Feltöltve
2017.03.16. 23:02
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 23:02

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270228
Feltöltve
2017.03.16. 22:54
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 22:54

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270230
Feltöltve
2017.03.16. 22:58
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 22:58

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270229
Feltöltve
2017.03.16. 22:54
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 22:54

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270220
Feltöltve
2017.03.16. 19:05
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 19:05

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270231
Feltöltve
2017.03.16. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 22:59

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270232
Feltöltve
2017.03.16. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 23:00

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270233
Feltöltve
2017.03.16. 23:01
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 23:01

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270235
Feltöltve
2017.03.16. 23:03
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 160
ƒ32/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 23:03

Archív fotók

"Badacsony-Balaton térforma" c. alkotás fotói

A Budapest folyóirat 1973/11. számában megjelent kép Veszprém megye ajándékáról. A háttérben jól látható Németh János Göcsej című domborműves sztéléje.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270225
Évszám
1973
Feltöltve
2017.03.16. 22:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.16. 22:10
1973, Archív felvétel
A Budapest folyóirat 1973/11. számában megjelent kép Veszprém megye ajándékáról. A háttérben jól...Teljes szövegA Budapest folyóirat 1973/11. számában megjelent kép Veszprém megye ajándékáról. A háttérben jól látható Németh János Göcsej című domborműves sztéléje.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.02.07. 14:08
Megérintettem a "Badacsony-Balaton térforma" alkotást
17.03.17. 11:26
Csuhai István publikálta "Badacsony-Balaton térforma" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.