Tóth György emlékműve

Orfű, Petőfi Sándor utca 1-2.

Alternatív, helyi címek:Repülős emlékmű

Orfű
Petőfi Sándor utca 1-2.
A Pécsi-tó és a Herman Ottó-tó közötti gáttól északra, a Tekeresre bevezető út jobb oldalán van.

Avatás2007. október
Avatás1973. augusztus 26.

Nagy Gábor (tervező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2017.03.21. 17:03
Az öt falu (a korábbi Orfű, Mecsekrákos, Bános, Mecsekszakál, Tekeres) összevonásából létrejött mai Orfű legészakibb falurésze: Tekeres. Egyutcás, kicsi falu volt, de egykori gazdagságát hatalmas porták jelzik. Tekerest 1975. január 1-én csatolták Orfűhöz.

A Tekeresre bevezető út keleti szélén egy közpark van. Ennek közepén áll egy emlékmű, mely egy csiszolt felületű kőlapokkal burkolt hasáb. Tetején, egy kis fémrúdon vaselem van, amelynek mind a négy oldalán ez a domborított felirat olvasható: TÓTH GYÖRGY 1925-1971.

A kőhasáb déli oldalán egy nagy fekete gránittábla van. Felirata:

TÓTH GYÖRGY AZ ORSZÁGOS
MENTŐSZOLGÁLAT FŐPILÓTÁJA.
ÚTTÖRŐ SZEREPE VOLT A HAZAI
LÉGI BETEGSZÁLLÍTÁS MEGALAPÍTÁSÁBAN
ÉS FEJLŐDÉSÉBEN.
AZ 50-ES ÉVEK VÉGÉN KITÖRT
SÚLYOS HEINE-MEDIN JÁRVÁNY
IDEJÉN - PILÓTATÁRSAIVAL EGYÜTT -
TÖBB SZÁZ EMBER ÉLETÉT MENTETTE MEG.
1971. AUGUSZTUS 12.-ÉN TATABÁNYA
MELLETT, BETEGSZÁLLÍTÁS KÖZBEN TRAGIKUS
BALESETET SZENVEDETT, A HA-LDD
LAJSTROMJELŰ MORAVIÁVAL.
1973 AUGUSZTUSÁBAN EMLÉKÉRE
PARKOT AVATTAK E HELYEN.

A tábla felső részén a pilóta látható, a nyitott ajtajú repülőgép vezetőülésén ülve. Legalul az egész repülőgép rajzolata van. A repülő farokrésze kapott kis színárnyalatot (a piros-fehér-zöld magyar zászló színeit), mert egyébként a kőlapon minden fekete-fehér.

Tóth György budapesti születésű volt, Budapesttől nyugatra zuhant le gépével és sírja is Budapesten van, valószínűleg ezen a helyen sosem járt. Miért került emlékműve 1973-ban (az akkor még önálló) Tekeresre?

Tóth György nagyon részletes élettörténete Nagy Gábor kilencrészes tanulmányában olvasható a világhálón "Szomorú elsőség - egy mentőpilóta élettörténete" címmel. Ebből kiderül, hogy 1973-ban valóban létesítettek itt emlékparkot, építettek ide emlékművet, sőt az emlékmű elé egy igazi repülőgép is került. Az egy Super Aero volt, amire fel lehetett mászni, bele lehetett ülni, amint a szerző is megtette kiskorában. A tanulmány 9-dik részében egyrészt le van írva az 1973-as eredeti emlékmű, másrészt a repülőgép sorsa, harmadrészt a ma látható 2007-es emlékmű létesítésének története.

Félve, hogy az életrajz nem lesz mindig elérhető, az emlékműre vonatkozó részeit idézem:
"1972-ben a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság repteret kívánt létrehozni az Orfűn lévő Pécsi-tó melletti füves területen. A munkálatok megkezdésével egy időben az akkori igazgató, Kiss György úgy döntött, hogy a repülőtér apropójából emlékparkot kíván létrehozni az egykori mentőpilótának. Ily módon szerette volna kifejezni háláját Tóth Györgynek az 1970-es nagy dunai árvíz idején végzett mentési munkálataiért. Az emlékpark helyszínéül a leendő reptér északi csücskénél található Tekeres falu határát szemelték ki. A füves területen egy kavicsos részt készítettek, északi felére pedig betonból és vasból díszkapukat állítottak fel. A kapuk között kapott helyet a kis oszlop, előtte pedig a HA-OMB lajstromjelű Super Aero repülőgép, amit három betonbakra állítottak." [...] "Az új repülőtér és a Tóth György után elnevezett emlékpark avatására 1973. augusztus 26-án került sor látványos légiparádé mellett, amelyen természetesen a pécsi ejtőernyősök is részt vettek. Az évek során azonban a tekeresi emlékpark egyre elhanyagoltabb lett. A vandálok és szuvenírvadászok teljesen tönkretették a repülőt, ami 1994-re életveszélyessé vált, és az önkormányzat a hulladéktelepre szállíttatta. Csak a pusztuló emlékmű maradt ott mementóként. Senkit sem érdekelt. A parkból előbb focipálya, majd játszótér lett, a kis málladozó oszlop már alig volt kivehető az évtizedek során szétterebélyesedő fák között." [...] Nagy Gábor írja még: "2005-ben, amikor elhatároztam, hogy kutatni kezdek, ismét ellátogattam a parkba. Elkeseredtem a látványtól. Ott és akkor elhatároztam, hogy a történet felkutatásával párhuzamosan megszervezem a felújítást. [...] A család, az orfűi önkormányzat és a Légimentő Kht. jóvoltából sikerült annyi pénzt összegyűjteni, amellyel 2007 októberében megindulhatott a munka. A kis obeliszk, elején egy emléktáblával, tetején egy névvel és két évszámmal, ismét méltó küllemmel, szerényen bújik meg a hatalmas fák között."
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Nagy Gábor: Szomorú elsőség - egy mentőpilóta élettörténete. 1-9.
http://iho.hu/hir/szomoru-elsoseg-egy-mentopilota-elettortenete-1-1109
Az eredeti és a felújított emlékmű létesítésének története:
http://iho.hu/hir/szomoru-elsoseg-egy-mentopilota-elettortenete-9-111127



Cím alapján hasonló

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270069
Feltöltve
2017.03.14. 21:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:35

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270070
Feltöltve
2017.03.14. 21:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:36

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270071
Feltöltve
2017.03.14. 21:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:37

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270072
Feltöltve
2017.03.14. 21:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:37

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270073
Feltöltve
2017.03.14. 21:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:37

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270074
Feltöltve
2017.03.14. 21:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:38

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270075
Feltöltve
2017.03.14. 21:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:38

"Tóth György emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Gábor (tervező, közreműködő)
Település
Orfű
Feltöltő
Azonosító
270076
Feltöltve
2017.03.14. 21:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.14. 21:38
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.03.21. 17:03
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Tóth György emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.