Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai

Arad, Bulevardul Revoluției 96.

Arad
Bulevardul Revoluției 96.
A templom homlokzatán állnak.

Felállítás1911

Tabakovits Emil (építész, közreműködő)

TundeK62
2017.03.15. 00:51
Holnap ismét gyulai pihenés, kikapcsolódás, és mivel elég közel van, talán ismét elmegyünk Aradra is. Decemberben már lefotóztam a templomot, de azóta elfelejtettem feltölteni az akkor fotózott képeket.
A Páduai Szent Antal templom műemlék, amiről részletes leírás van az interneten. Igaz, kicsit hiányos, de mégiscsak egy szakszerű építészeti leírás. A műlap szobrairól ezek a sorok szerepelnek a szövegben:
"Az épület koronázópárkánya erősen golyvázódik a két homlokzati oszlop fölött, frízében az oszlopok fölött IHS monogrammal ellátott puttófejekkel díszített, volutás pajzsot helyeztek el, míg a párkány bejárat fölötti frízében felirat olvasható: „AZ ÉN HÁZAM IMÁDSÁG HÁZA. Lukács 19,46."
A párkány fölött kialakított attika a párkány szerkezetét követi. Középső szakaszán három, egymástól pillérpárokkal elválasztott íves hátú, félkörös záródású fülke nyílik, középen Krisztus, két oldalán egy-egy női szent szobrával. Az attika két szélét képező pillér tetején egy-egy puttók által közrefogott angyal szobra áll."

Ha figyelmesen megnézzük a közeli fotókat, rögtön látjuk, hogy az egyik női szent, Szent Erzsébet, míg középen Jézus alakja áll.
A fényképezőgép azt is látta (én, szabad szemmel nem), hogy a középen álló szobrok rosszabb állapotban vannak, az angyalok a puttók között frissen felújítottak (netalán újra alkotottak).
A szobrász személye nem derül ki a műemléki leírásból, csak az építész tervező neve.
Források:
http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=205

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Pietà

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
270052
Feltöltve
2017.03.14. 21:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.14. 21:13

"Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
270046
Feltöltve
2017.03.14. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.14. 21:11

"Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
270056
Feltöltve
2017.03.14. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

TundeK62 17.03.14. 21:14

270047

270050
Feltöltve
2017.03.14. 21:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

TundeK62 17.03.14. 21:12

270054
Feltöltve
2017.03.14. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Jézus Krisztus
Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
270049
Feltöltve
2017.03.14. 21:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

270055

Szent Erzsébet
Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
270051

270053
Feltöltve
2017.03.14. 21:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.14. 21:13
Szent Erzsébet

"Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
270048
Feltöltve
2017.03.14. 21:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.14. 21:12

"Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

A minoriták címere
Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
270057
Feltöltve
2017.03.14. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.14. 21:15
A minoriták címere

"Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
434118
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:12
2015. szeptember

"Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (építész, közreműködő)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
434119
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/1250 • 15.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:12
2015. szeptember
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.12.26. 11:39
Megérintettem a "Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" alkotást
23.06.08. 18:15
Megérintettem a "Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" alkotást
21.09.26. 14:50
Megérintettem a "Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" alkotást
21.02.23. 09:12
2 új fotót töltöttem a "Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" műlaphoz
17.03.15. 00:51
TundeK62 publikálta "Páduai Szent Antal-templom épületdíszítő szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.