Révkomárom (Komárno), Európa udvar

Alternatív, helyi címek:Gróf Batthyány Lajos

Az alsó udvar bejáratától, tehát Bél Mátyás szobrától a jobb oldali út mentén.

Felállítás2016. december 19.

Göröntsér Vera
2017.03.13. 19:50
A Palatinus Polgári Társulás (létrejött 1996-ban, Kós Károly építész születésének évfordulóján) célja Révkomárom kulturális örökségének ápolása. Ők hozták létre az Európa udvart is, melynek szoborparkja 2016. végén új alkotással bővült. Ekkor avatták gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke alakját ábrázoló alkotást.

Az avató ünnepségen méltatásában elhangzott beszédből, Prókai Gábor művészettörténész szavaiból:
"Batthyány Lajos komoly, zárkózott jellem volt, vitakészsége és felfogóképessége ugyanakkor zseniális. Neki köszönhető a honvédelem megszervezése és a jobbágyfelszabadítás kihirdetése. Nézetei, elvei Kossuthhoz kötötték, néha még nála is markánsabb, radikálisabb mondanivalót fogalmazott meg. Többször hangoztatta, hogy családja ősibb a Habsburgokénál, így sorsa megpecsételődött."

A forradalom és szabadságharc leverése után Batthyány Lajost felségárulással vádolták, az ítélet kötél általi halál volt. A kivégzés napját megelőző éjszakán azonban öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül. Mindezek következtében az ítéletet golyó általi halálra módosították és október 6-án végrehajtották.

Gróf németújvári Batthyány Lajos Ferenc József (1807–1849) "államférfi, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke. Vértanú." Életútja, pályája további részletei olvashatók: https://hu.wikipedia.org/wiki/Batthy%C3%A1ny_Lajos_(minisztereln%C3%B6k)#Kiv.C3.A9gz.C3.A9se
Források:
http://komaromonline.sk/batthyany-szobrot-avattak-a-komaromban/

Közös gyűjteményben
Európa udvar Révkomárom

Cím alapján hasonló

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
269823
Feltöltve
2017.03.13. 12:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.13. 12:08

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
269824
Feltöltve
2017.03.13. 12:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.13. 12:09

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
269830
Feltöltve
2017.03.13. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.13. 12:11

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
269833
Feltöltve
2017.03.13. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

269831
Feltöltve
2017.03.13. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

269829
Feltöltve
2017.03.13. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

269826
Feltöltve
2017.03.13. 12:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

269828
Feltöltve
2017.03.13. 12:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.13. 12:10

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
269827
Feltöltve
2017.03.13. 12:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.13. 12:09

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
269834
Feltöltve
2017.03.13. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ130/10 • 1/250 • ISO200

269832
Feltöltve
2017.03.13. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ140/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.13. 12:11

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
269825
Feltöltve
2017.03.13. 12:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.13. 12:09

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373898
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.09.15. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/100 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.09.15. 10:21
2018. november

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373899
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.09.15. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/125 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.09.15. 10:21
2018. november

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
458358
Feltöltve
2021.09.12. 10:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.09.12. 10:43

"Batthyány Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
458359
Feltöltve
2021.09.12. 10:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.09.12. 10:43
Összesen 16 fotó

Műlap története

épp most
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
23.05.19. 15:25
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
23.05.13. 13:14
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
22.10.01. 17:55
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
21.09.12. 10:43
2 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
21.06.26. 11:36
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
19.09.15. 10:22
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
19.09.15. 10:21
2 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos" műlaphoz
19.04.04. 13:28
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
18.11.03. 13:44
A "Batthyány Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.02. 12:43
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
17.03.15. 12:30
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
17.03.15. 12:29
Megérintettem a "Batthyány Lajos" alkotást
17.03.13. 19:50
Göröntsér Vera publikálta "Batthyány Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.