Lukács György szobra

Budapest, XIII. kerület, Szent István park
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
XIII. kerület, Szent István park
A Szent István parkban a bejárattól balra

Elbontás2017. március 27.
Felállítás1985. március 16.

Göröntsér Vera
2011.05.07. 01:30
A Wikipedia oldalán Lukács György bemutatásában első olvasatra furcsának tűnik: szobrot állítottak egy magyar filozófus-esztétának, marxista gondolkodónak, kommunista politikusnak 1985-ben. Igaz, többedik nekifutásra feltűnő, hogy Lukács nem mindig azonosul a 'klasszikus' kommunista eszmékkel, többnyire olyan időkben tűnik ki, ami azért mai történelem-értelmezésünk szerint sem elítélendő - így 'demokráciafölfogása' vitát vált ki, Nagy Imre időszakával sem azonosul, az 1956-os események kapcsán vállal szerepet. Visszanyúlva az ott jelölt egyik forráshoz világosabb: http://www.rev.hu/sulinet56/online/szerviz/kislex/biograf/lukacs.htm

A bemutatás azonban nem igazán méltatja a felsoroltakból a filozófust és esztétát, ami nem azonos a politikussal. Műveinek felsorolása nem kárpótol ezért. Kicsit elnagyolt az a tény is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Lehet, meg is találtam a 'kulcsot', a Népszabadság on-line oldalon olvasom - igaz, 2005. évi dátummal:
'Lukács György - Az esztétikum sajátossága - bevezetés a mű olvasásába címmel rendezett konferenciát szeptember elején a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolája. A szeminárium célja a filozófus újraértelmezése volt.'
A teljes cikk olvasható itt: http://www.nol.hu/archivum/archiv-377168
Én úgy értelmezem, ez egy folyamat része - lehet, 1985. évi kezdettel.
-----
20 cm kő talpazat, 230 cm bronz férfialak korlátnak támaszkodik Felirat: 'Lukács György/1885-1971'
Ády
2016.09.14. 15:55
"Felavatták Lukács György szobrát

Lukács György születésének 100. évfordulója alkalmából kedden szobrot avatott a Magyar Tudományos Akadémia és a Fővárosi Tanács a XIII. kerületi- Szent István parkban. A század kiemelkedő marxista gondolkodójának alakját Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész mintázta meg. Az avatóünnepségen a Himnusz hangjait követően Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke idézte fel a filozófus munkásságát. Az ünnepségen Lukács György szobrának talapzatára a Magyar Tudományos Akadémia nevében Szentágothai János, a Fővárosi Tanács képviseletében Nyirő Rózsa elnökhelyettes, a Lukács György Emlékbizottság részéről Lukács József akadémikus, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója helyezett el koszorút. A szoboravatás az Internacionálé hangjaival ért véget."
Források:
Dunántúli Napló, 1985. április 17. szerda (42. évfolyam, 104 szám)

Neszták Béla készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84571
Feltöltve
2011.05.07. 01:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.07. 01:36

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84570
Feltöltve
2011.05.07. 01:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.07. 01:35

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84572
Feltöltve
2011.05.07. 01:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.07. 01:37

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11790
Feltöltve
2008.11.29. 14:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.11.29. 14:12

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11791

11792
Feltöltve
2008.11.29. 14:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.11.29. 14:13

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
64695
Fotózva
2009. november
Feltöltve
2010.08.29. 10:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ11/1 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.29. 10:23
2009. november

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76566
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.28. 20:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.28. 20:19
2010. július

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76567
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.28. 20:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.01.28. 20:20
2010. július

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168220
Feltöltve
2014.06.10. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.10. 09:31

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168221
Feltöltve
2014.06.10. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

168222
Feltöltve
2014.06.10. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

168223
Feltöltve
2014.06.10. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

222767
Feltöltve
2015.10.23. 17:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.23. 17:57

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
222769
Feltöltve
2015.10.23. 17:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.23. 17:58

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
222772
Feltöltve
2015.10.23. 17:59

Ády 15.10.23. 17:59

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168224
Feltöltve
2014.06.10. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

168225

222768
Feltöltve
2015.10.23. 17:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.23. 17:58

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
222770
Feltöltve
2015.10.23. 17:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.23. 17:59

Archív fotók

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11793
Feltöltve
2008.11.29. 14:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.11.29. 14:14
Archív felvétel

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11794

233882
Forrás
Petőfi Népe, 1985. április 17. (40. évfolyam, 89. szám)
Évszám
1985
Feltöltve
2016.03.08. 16:41
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.08. 16:41
1985, Archív felvétel

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
402734
Forrás
Harangozó Márta: Varga Imre, Rézkarcoló Művészek Alkotóközössége, Bp., 1989
Feltöltve
2020.04.30. 16:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Havas Péter 20.04.30. 16:25
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Varga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382916
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.08. 20:34
2018. szeptember
Varga Imre múzeumának...Teljes szövegVarga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.Kevesebb szöveg

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Varga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382917
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.3mm • ISO80

382918
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 19.4mm • ISO100

382919
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 9.8mm • ISO125

382920
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.08. 20:34
2018. szeptember
Varga Imre múzeumának...Teljes szövegVarga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.Kevesebb szöveg

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Varga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382921
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.08. 20:35
2018. szeptember
Varga Imre múzeumának...Teljes szövegVarga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.Kevesebb szöveg

"Lukács György szobra" c. alkotás fotói

Varga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382922
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.8mm • ISO125

382923
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.8mm • ISO80

382924
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 9.5mm • ISO80

382925
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.11.08. 20:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.08. 20:35
2018. szeptember
Varga Imre múzeumának...Teljes szövegVarga Imre múzeumának kertjében (a vaddarazsak körében.Kevesebb szöveg
Összesen 34 fotó

Műlap története

20.04.30. 16:25
1 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
19.11.08. 20:35
5 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
19.11.08. 20:34
5 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
17.03.28. 21:44
A "Lukács György szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.14. 16:28
A "Lukács György szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.08. 16:41
1 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
15.10.23. 17:59

15.10.23. 17:58

15.10.23. 17:57
1 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
14.05.14. 21:22
A "Lukács György szobra" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
11.01.28. 20:20
1 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
11.01.28. 20:19
1 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
10.08.29. 10:23
1 új fotót töltöttem a "Lukács György szobra" műlaphoz
08.11.29. 14:21
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Lukács György szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.