Budapest, VIII. kerület, Stróbl Alajos utca 3/b.

Budapest
VIII. kerület, Stróbl Alajos utca 3/b.
Közjegyzők Házában, Ökröss Bálintról elnevezett különterem mellett.

Felállítás2017. február 24.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.03.11. 20:00
A figyelmes meghívás 12 kiemelkedő, a közjegyzőség történetének 12 prominens alakja mellszobrának avatására invitált. Az avató ünnepségen az ünnepi beszéd elhangzása után körbejártuk az épület különböző pontjain elhelyezett alkotásokat, ahol rövid bemutató hangzott el – többnyire a művet létrehozó alkotó jelenlétében (Kutas Lászlót ld. a 6. képen).

Rupp Zsigmond magyar királyi közjegyző (1838–1917) mellszobra valószínűleg nem véletlen kapott helyet éppen Ökröss Bálint, ill. a róla elnevezett különterem közelében, mivel munkájuk bizonyos értelemben összekapcsolódott. Rupp Zsigmond "a székes-főváros törvényhatósági bizottságának tagja" volt, részt vett a közjegyzői törvény létrehozásában, vagyis a "közjegyzői intézmény" behozatalán munkálkodott.
Másrészt a mellszobor alakja a törvény életbelépését követően harmadikként a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara elnöke lett (1897) és bár hivatalában voltak megtorpanások, ezt a tisztséget viselte haláláig.

Publikált írása: A magyar közjegyzőségi törvény (1874. évi XXXV. t.-cz.) magyarázata közjegyzők, bírák és ügyvédek számára. Budapest, 1875.

A Királyi Közjegyzők Közlönyében, az 1913. évi évfolyamban kezdte el A magyar királyi közjegyzői intézmény története című művének közlését havonkénti folytatásokban. Az egyes fejezetek közreadása folytatódott 1917-ig, a közjegyző haláláig, de így is csak a mű egyharmada készült el.
Források:
Meghívó
Szinnyei József: Magyar írok élete és munkái (itt forrás Palllasz Nagylexikona): http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/r/r22364.htm
További linkek
Rokolya Gábor: A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban (PhD értekezés; 2012): http://midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_12992_section_5084.pdf

Kapcsolódó
Ökröss Bálint

Cím alapján hasonló

"Rupp Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269575
Feltöltve
2017.03.10. 16:39
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.10. 16:39

"Rupp Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269576
Feltöltve
2017.03.10. 16:39
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.10. 16:39

"Rupp Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269583
Feltöltve
2017.03.10. 16:45
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.10. 16:45

"Rupp Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269580
Feltöltve
2017.03.10. 16:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.10. 16:40

"Rupp Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269579
Feltöltve
2017.03.10. 16:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

269585
Feltöltve
2017.03.10. 16:45
Képinfó
Szignó a képen
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO640

269582

269577
Feltöltve
2017.03.10. 16:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

269581
Feltöltve
2017.03.10. 16:44

Göröntsér Vera 17.03.10. 16:44

"Rupp Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269584
Feltöltve
2017.03.10. 16:45
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.10. 16:45

"Rupp Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269586

269578
Feltöltve
2017.03.10. 16:40
Képinfó
Szignó a képen
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.10. 16:40
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.03.11. 20:00
Göröntsér Vera publikálta "Rupp Zsigmond" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.