Sükösd, Hunyadi János utca

Sükösd
Hunyadi János utca
Az alkotások a sükösdi temetőben találhatóak.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Aerdna
2017.03.07. 20:20
Krasznai Lajos alkotásait nagyon kedvelem. Mindig az a mondat jut róluk eszembe, melyet Erdőssy Béla mondott róla: „Nyújtotta, amit vártak tőle, a derűs, szent szobrok százait.”

A sükösdi temető kálváriájának stációdomborműveit és feszületét a hatalmas Krisztus ábrázolással Krasznai Lajos készítette. A pontos dátum nem ismert, de a kalocsai székesegyházban található stációdomborművei 1942-re datáltak, így valószínűleg ebben az időben készülhetett a sükösdi temetőben található kálvária is.

Az alkotások műkőből készültek. Krasznai Lajos bronz szobrait öntette, kőből faragott szobrait faragtatta, de műkőből készült szobrait maga készítette. Az apró domborművek épp olyan részletgazdagok, mint nagyobb alkotásai.

A stációdomborművek egyben sírkövek is. Nagy valószínűséggel készítésük idején az a család adakozott a stáció megvalósításához, melynek síremlékévé vált az alkotás.

Többségük sajnos nem túl szép állapotban van, több sérült közülük. Még most helyre lehetne állítani – felújítani – a stációképeket csakúgy, mint a Krisztus korpuszát. Két stációképet felújítottak, így nagyon jól érzékelhető a különbség az eredeti állapotú, és a helyreállított alkotások között.

Az alkotó jellemzően egyházi megrendelésekre dolgozott, kevés olyan alkotása van, melyet nem templomokban helyeztek el.
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/K/Krasznai.html
http://www.krasznailajos.hu/v/alkotasaok/

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Sükösdi kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sükösd
Feltöltő
Azonosító
269085
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2017.03.07. 19:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.03.07. 19:58
2016. július

"Sükösdi kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sükösd
Feltöltő
Azonosító
269086
Feltöltve
2017.03.07. 20:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.03.07. 20:01

"Sükösdi kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sükösd
Feltöltő
Azonosító
269087

269088
Feltöltve
2017.03.07. 20:02

Aerdna 17.03.07. 20:02

"Sükösdi kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sükösd
Feltöltő
Azonosító
269089

269090
Feltöltve
2017.03.07. 20:03

Aerdna 17.03.07. 20:03

"Sükösdi kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sükösd
Feltöltő
Azonosító
269091

269092

269093
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2017.03.07. 20:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Aerdna 17.03.07. 20:04
2016. július

"Sükösdi kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sükösd
Feltöltő
Azonosító
269094

269095
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2017.03.07. 20:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.03.07. 20:04
2016. július

"Sükösdi kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sükösd
Feltöltő
Azonosító
269096
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2017.03.07. 20:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.03.07. 20:05
2016. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.03.07. 20:20
Aerdna publikálta "Sükösdi kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.