Gyöngyössi János síremlékoszlopa

Torda (Turda), Piața Basarabiei

Angol cím:János Gyöngyössi

Torda (Turda)
Piața Basarabiei
Az újtordai templom kertjében.

Felállítás1859. október 23.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tüskés Anna
2017.03.06. 17:44
Gyöngyössi János (1741–1818) költő, újtordai református lelkész, a rímes időmértékes verselés első magyar kezdeményezőjének és elterjesztőjének sírja a templomkertben, a szentélytől délre áll. A síremlékoszlop tetején két vaskos könyv, Gyöngyössi magyar verseinek két kötete (1801, 1803) látható copf stílusú virágfüzérrel befuttatva.
A talapzaton olvasható felirat:
Mint próféta Uj Tordán / 46 éven át
Buzgalommal sáfárolta / A hitnek szent oltárát.
Magyar költészet böltsöjét / Gyöngy sorokkal ékesített
Költér Gyöngyössi Jánosnak / A hálás köztisztelet. /1859-ben.
Itt kezdette életének / Köz hasznu szép pályáját
Itt érte 77 éves / Földi léte alkonyát.
Született 1741-ben / Meghalt 1818-ban / Martzius 15-én
Az 1859. okt. 23-án tartott avatóünnepségen az újtordai lelkész Szabó Ferenc verset, Balog János gondnok beszédet, Mihályi Károly nagyenyedi kollégiumi professzor pedig ugyancsak üdvözlő verset mondott. Az utóbbi megjelent: Nefelejts-füzér, szerény díszül egy méltó oszlopra, és tiszteletül a méltot tisztelőknek. Kegyeletes versbeszéd azon alkalommal, midőn az ősmagyar Torda lelkes közönségétől, Gyöngyösi Jánosnak, az Ujtordai Reform. Egyház egykori áldott munkásságu papjának emelt emlékoszlop felavattaték. Szivéből szivekhez mondotta az újtordai reform. templomban, 1859-dik év Octobere 23-kán, Mihályi Károly.
Források:
Keszeg Anna: Gyöngyössi János. Szövegek és kontextusok. Doktori disszertáció, 2009. http://doktori.btk.elte.hu/lit/keszeganna/diss.pdf
http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=626
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6ngy%C3%B6ssi_J%C3%A1nos

Tüskés Anna műlapja


Cím alapján hasonló

"Gyöngyössi János síremlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
268847
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.03.05. 17:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.03.05. 17:05
2014. július

"Gyöngyössi János síremlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
268848
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.03.05. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.03.05. 17:08
2014. július

"Gyöngyössi János síremlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
268849
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.03.05. 17:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.03.05. 17:15
2014. július

"Gyöngyössi János síremlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
268850
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.03.05. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.03.05. 17:17
2014. július

"Gyöngyössi János síremlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
268851
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.03.05. 17:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.03.05. 17:18
2014. július
Összesen 5 fotó

Műlap története

17.03.06. 17:44
A közösség publikálta Tüskés Anna "Gyöngyössi János síremlékoszlopa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.