Szent Margit életéből vett jelenetek

Budapest, I. kerület, Szentháromság tér

Alternatív, helyi címek:Mátyás-templom főhajójának üvegablakai 1.

Budapest
I. kerület, Szentháromság tér
A Mátyás-templom déli oldalán láthatóak. A déli kereszthajó, déli ablaka.

Felállítás1889

Lotz Károly (tervező)
Schulek Frigyes (tervező)
Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2017.03.06. 23:40
Az Árpád-házi Szent Margit életéből vett 12 jelenetet Ipolyi Arnold nagyváradi püspök határozta meg. Ő a következő 12 jelenet ábrázolását tartotta megfelelőnek:
1. Atyja és anyja Istennek ajánlják
2. A gyermek Margit a veszprémi kolostorba érkezik
3. Az apácák a keresztről tanítják Margitot
4. Margit megérkezik a Margit-szigeti kolostorba
5. Margit elutasítja a cseh király lánykérését
6. Margit egy beteg apácát gondoz
7. Beöltözése
8. Margit elutasítja a családja drága ajándékait a szegények javára
9. Alamizsnát oszt
10. Margit a halálos ágyán
11. Temetése
12. Az angyalok az égbe emelik testét

A jelenetek a bal alsó sarokban kezdődnek, az az 1., és a harmadik sor, jobb oldalán van a 12. kép. Ez az üvegablak, abból adódóan, hogy a kereszthajó déli végében helyezték el, kisebb, mint a másik két, hasonlóan a déli hajóban látható üvegablak.
A legelső képsorozatok alatti sorban olvasható az üvegablak adományozójának neve, illetve az alábbi szöveg: Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek adománya MDCCCLXXXVII
A forrás viszont egyértelműsíti az 1889-es évet, amikor a helyükre kerültek az ablakok.

A könyv, a forrás, a Mátyás-templom jubileumi kiállításához készült katalógus, mely a templommal kapcsolatos legújabb kutatásokat, forrásjegyzékeket is tartalmazza. 776 oldal, és majdnem hat kg.
Szent Margit életéről itt lehet még olvasni: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Margit

A budavári Nagyboldogasszony templomról meg itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ty%C3%A1s-templom

Kátay Béla apátplébános a második világháború közeledtére a templom valamennyi üvegablakát kiszedette, és biztonságba helyezte. Előrelátásával megmentette őket a pusztulástól.
Források:
Mátyás templom – A budavári Nagyboldogasszony templom évszázadai (1246–2013) (kiállítási katalógus, BTM, Budapest, 2015): 401. p.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Margit életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Lotz Károly (tervező)Székely Bertalan (tervező)Schulek Frigyes (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268702
Feltöltve
2017.03.04. 01:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.04. 01:47

"Szent Margit életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

A felső, ornamens részt Schulek Frigyes terevezte
Alkotók
Lotz Károly (tervező)Székely Bertalan (tervező)Schulek Frigyes (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268704
Feltöltve
2017.03.04. 01:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO800

268705

1-2-3-4

268873
Feltöltve
2017.03.06. 00:47

TundeK62 17.03.06. 00:47

5-6-7-8

268874

9-10-11-12

268872
Feltöltve
2017.03.06. 00:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.06. 00:46
9-10-11-12

"Szent Margit életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Lotz Károly (tervező)Székely Bertalan (tervező)Schulek Frigyes (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268703
Feltöltve
2017.03.04. 01:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.04. 01:47

"Szent Margit életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

A három déli ablaksorozat
Alkotók
Lotz Károly (tervező)Székely Bertalan (tervező)Schulek Frigyes (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268706
Feltöltve
2017.03.04. 01:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.04. 01:48
A három déli ablaksorozat

"Szent Margit életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Lotz Károly (tervező)Székely Bertalan (tervező)Schulek Frigyes (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
274443
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.17. 16:29
2014. január

"Szent Margit életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Lotz Károly (tervező)Székely Bertalan (tervező)Schulek Frigyes (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
274442
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/140 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.17. 16:28
2014. január

"Szent Margit életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Lotz Károly (tervező)Székely Bertalan (tervező)Schulek Frigyes (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
274441
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/150 • ISO800

274440

274439
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/52 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.17. 16:28
2014. január
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.02.17. 14:33
Megérintettem a "Szent Margit életéből vett jelenetek" alkotást
18.11.04. 14:41
Megérintettem a "Szent Margit életéből vett jelenetek" alkotást
18.10.27. 12:57
Megérintettem a "Szent Margit életéből vett jelenetek" alkotást
17.04.17. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Szent Margit életéből vett jelenetek" műlaphoz
17.04.17. 16:28

17.03.12. 15:49
A "Szent Margit életéből vett jelenetek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.08. 01:36
A "Szent Margit életéből vett jelenetek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.07. 00:16

17.03.06. 23:40
TundeK62 publikálta "Szent Margit életéből vett jelenetek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.