Arany János-mellszobor

Nagykőrös, Hősök tere 6.

Nagykőrös
Hősök tere 6.
Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium lépcsőháza

Felállítás2017. február 21.

Orisek Ferenc (fafaragó)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
László Ferenc
2017.03.03. 00:43
A Nagykőrös mellett fekvő Csemő községben élő fafaragó népművész az intézmény névadója, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából ajándékozta a szobrot a gimnáziumnak.

Avatásáról a helyi sajtó is beszámolt:

„A középiskola igazgatója az egyik találkozásukkor kérte fel a művészt, hogy faragjon egy Arany János mellszobrot a gimnázium számára. A felkérés nyitott fülekre talált, így elkészült a szobor, mely a gimnázium bejáratánál fogadja az érkezőket. (…) A szobor különlegessége, hogy szakállas, mert a szabadságharc után majdnem minden férfiember szakállat viselt. Ez egyfajta jelképe is volt a szabadságharcnak. Néhány évig az osztrák kormány nem szólt az arcszőrzet miatt, de később a tanároknak országos szinten kötelező volt levágatni a szakállukat. Nagykőrösön az egész tanári kar – köztük Arany Jánosnak is – szakálla volt. Így aztán az előírásnak megfelelően mindenkinek, aki tanítani szeretett volna, meg kellett attól szabadulnia – tájékoztatott egy rövid rögtönzött történelem óra keretében Suba Lajos igazgató.”

A cseresznyefából készült mellszobrot az 1957-ben felavatott domborműves emléktáblával szemben helyezték el. Köszönet Suba Lajos igazgató úrnak, hogy lehetővé tette a fényképek elkészítését!
Források:
Kőrösi Újság, 2017. március 2.
További linkek
Orisek Ferenc: http://www.dunatiszakozi.hu/orisek.html
Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium: http://ajrg.hu/



Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Arany János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Orisek Ferenc (fafaragó)
Település
Nagykőrös
Feltöltő
Azonosító
268427
Feltöltve
2017.03.02. 23:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 17.03.02. 23:48

"Arany János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Orisek Ferenc (fafaragó)
Település
Nagykőrös
Feltöltő
Azonosító
268454
Feltöltve
2017.03.03. 00:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 17.03.03. 00:37

"Arany János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Orisek Ferenc (fafaragó)
Település
Nagykőrös
Feltöltő
Azonosító
268431
Feltöltve
2017.03.02. 23:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 17.03.02. 23:50

"Arany János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Orisek Ferenc (fafaragó)
Település
Nagykőrös
Feltöltő
Azonosító
268433
Feltöltve
2017.03.02. 23:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS42
ƒ28/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 17.03.02. 23:53

"Arany János-mellszobor" c. alkotás fotói

Az avatást követően, balra Suba Lajos gimnáziumi igazgató, jobbra Orisek Ferenc fafaragó népművész
Alkotó
Orisek Ferenc (fafaragó)
Település
Nagykőrös
Feltöltő
Azonosító
268436
Forrás
Az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium honlapja
Feltöltve
2017.03.02. 23:54
Képinfó
Alkotó a képen
(Orisek Ferenc)

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 17.03.02. 23:54
Az avatást követően, balra Suba Lajos gimnáziumi igazgató, jobbra Orisek Ferenc fafaragó népművész

"Arany János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Orisek Ferenc (fafaragó)
Település
Nagykőrös
Feltöltő
Azonosító
268453
Forrás
Az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium honlapja
Feltöltve
2017.03.03. 00:23
Képinfó
Alkotó a képen
(Orisek Ferenc)
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Ferenc 17.03.03. 00:23
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.08.14. 18:30
Az "Arany János-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.03. 00:43
László Ferenc publikálta "Arany János-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.