Péterfy Sándor emléktáblája

Győr, Péterfy Sándor utca 2.
További képek a Fotólistában

Győr
Péterfy Sándor utca 2.
Az iskolaépület keleti homlokzatán van, a Rába folyó felé néző oldalon.

Felállítás1932. október 11.

Keszthelyi Sándor
2017.02.28. 22:38
Győr belvárosától nyugatra van az "Öt templom - öt vallás" területe, ahol nagyon közel esik egymáshoz a római katolikus, a görög katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó vallás temploma. Közülük az evangélikus templom van legkeletibb irányban, legközelebb a Rába folyóhoz.

Az evangélikus öregtemplom kívülről nem is látható, mert egy belső udvaron áll, amelyet körben épületek öveznek. Ezek között van óvoda, általános iskola, gimnázium, tornaterem, oktatói lakás, idősek otthona. Az épületegyüttes (Insula Lutherana, Lutheránus Sziget) egyike a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ (Evangélikus Gimnázium és Általános Iskola).

Péterfy Sándor (1841-1913) neves evangélikus pedagógus volt, akit "A tanítók atyja" titulussal illettek. Nemcsak Győrben tanított, de Győr városának evangélikus tanintézete találta méltónak, hogy 1932-ben emléktáblával tisztelegjen neki, sőt 2002-ben az iskola névadójának válassza.

A négyszintes iskolaépület keleti (a Rába folyóra néző) homlokzatán van Péterfy Sándor domborműves emléktáblája. Az emléktáblát két vízszintes és két függőleges kőkeret határolja. A felső kőkeret egy szépen faragott dombormű: egy pálmaágon ül egy kiterjesztett szárnyú bagoly. Karmai között egy nyitott könyvet tart, a kötet egyik lapján ez áll: A B C. A bagoly a bölcsességet, az egész a tanulást és tanítást szimbolizálja.

A vörös márvány emléktábla felirata az alábbi:

"NEM HAL MEG AZ KI MILLIÓKRA KÖLTI
DÚS ÉLETE KINCSEIT, ÁMBÁR NAPJA MÚL..."
EBBEN AZ ISKOLÁBAN A RÉGI ÉPÜLETBEN TANÍTOTT
1863-1865-IG
PÉTERFY SÁNDOR
A MAGYAR NÉPOKTATÁSÜGY
FÁRADHATATLAN MUNKÁSA,
A LELKES EMBERBARÁT,
A TANÍTÓK ATYJA."
E MÁRVÁNYEMLÉKET ÁLLÍTOTTA
A GYŐR SZABAD KIRÁLYI VÁROSI
ÉS GYŐRVÁRMEGYEI ÁLTALÁNOS TANÍTÓ
EGYESÜLET AZ 1932-IK ÉVBEN

A régi márvány felülete már nehezen olvasható és fényképezhető, a szöveg ellenőrzését Orbánné Horváth Márta könyve segítségével végeztem. A könyvből kiderül még, hogy az iskola ezen épületét 1929-ben Gerstenberg Kálmán és Árve Károly tervei alapján építették. Arany János "Széchenyi emlékezet" című versével díszített márványlapot a kőkeretben 1932. október 11-én helyezték a falra: Horváth Adorján (1874-1943) győri művész alkotása.

Egy személyes megjegyzés: leányom gyermekei ebbe az iskolába járnak, Barnabás Hunor 2011-től és Bulcsú Benedek 2013-tól a tizenkét évfolyamos iskola tanulója.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Orbánné Horváth Márta: Győri emlékhelyek és köztéri alkotások. Győr, 2006. Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár. pp. 222-223.
Péterfy életéről részletesen és az (e forrás szerint 1932. október 5-én felavatott) emléktábláról röviden:
http://www.peterfy.hu/fileadmin/user_upload/JelesPedagogusok_PeterfySandor.pdf

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267763
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ1000/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:02
2016. március

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267764
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ1300/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:03
2016. március

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267765
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ900/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:03
2016. március

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267766
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ900/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:03
2016. március

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267767
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ1000/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:04
2016. március

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267768
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ1000/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:04
2016. március

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267769

267770
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ1000/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:05
2016. március

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267771

Adalék vagy máshol

"Péterfy Sándor emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
267772
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.24. 15:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.02.24. 15:05
2016. március
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.02.28. 22:38
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Péterfy Sándor emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.