Mezőfalva, József Nádor utca 15.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Madonna

Mezőfalva
József Nádor utca 15.
Magyarok Nagyasszonya plébánia homlokzatán

Felállítás1937

Dr. Pinczés Sándor
2017.02.19. 21:40
Magyarok Nagyasszonya plébánia temploma 1937-38 folyamán épült.
Magyar Katolikus Lexikon Mária ábrázolása témakörben Trónon ülő Istenanya adja vissza leginkább ezt a látható ábrázolást: a szembe néző Szűzanya bal térdén ül a Gyermek. http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20%C3%A1br%C3%A1zol%C3%A1sa.html
A szobor alatt "PATRONA HUNGARIAE" fölírat látható. Mária nevének leírása a tipikus ciszterci leírás, - a trónus alatti mezőben látható. A település 1945-ig ezen rend birtoka volt.

II. világháborús emlékművet kerestem Mezőfalván, mely a templom előtti téren áll. A templomot jelenleg fölújítják a homlokzatot is beállványozták. Amikor lefényképeztem a homlokzati Mária szobrot, fölrémlett, hogy készítettem már itt képeket.
Valóban. 2009 októberében rendezték meg először a mezőfalvi római katolikus templomban az egyházzenei találkozót. A kórustalálkozó Dréta Antal nevével fémjelzett. Dréta Antal szobra a köztérképen megtalálható: https://www.kozterkep.hu/~/14938/Dreta_Janos_Antal_szobor_Mezofalva_2011.html
A mellékelt képek nagy része ekkor készült - nevezetesen, 2009. októben 10. (Azért jegyzem meg, mert ennek majd' 8 éve, és a képeken nincs dátumbélyegző, és nem mindenki mélyül el az EXIFekben, helyesen.) Szomorúan jegyzem meg, hogy erről aztán megfeledkeztem.
De, most itt van, és kíváncsian várom a fölújítás végét.
A szobor fölött látható egy címerpajzs, amely a "a ciszterci rend címerét ábrázolja". A fő motívum a máltai kereszt, melynek szárain helyezkednek el a MORS, halál szó betűi." A máltai kereszt közepén a ciszterci rend címerállata, egy őrdaru áll.
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20%C3%A1br%C3%A1zol%C3%A1sa.html
http://www.szfvar.katolikus.hu/adattar/plebaniak/magyarok-nagyasszonya-plebania-mezofalva-
http://lexikon.katolikus.hu/M/Mez%C5%91falva.html
Orbán Róbert
2017.02.20. 16:48
Idézet Molnár Miklós Folyamatos lét-érvényesség felé című tanulmányából. (Megjelent az Életünk c. folyóirat 1978. évi 6. számában.)

"A veszprémi Várkapu két angyala a románkor formavilágát idézve pompásan illeszkednek a súlyos kőkapu tömbjeibe. Ám ugyanilyen szobrászi készséggel teremtett meg egy újabb barokk Madonnát a mezőfalvi templom bejárata fölé. Kiválóan tudott alkalmazkodni a múlt idők szobrászi formavilágához, anélkül, hogy a maga művészetében ennek uszályába került volna."

https://library.hungaricana.hu/hu/view/Eletunk_1978/?query=mez%C5%91falva%20templom&pg=591&layout=s

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267544
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2017.02.19. 19:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.19. 19:49
2009. október

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267546
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2017.02.19. 19:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

267547
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2017.02.19. 19:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.19. 19:50
2009. október

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267548

267550
Feltöltve
2017.02.19. 19:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.19. 19:54

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267606
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.21. 11:41
2011. május

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267607
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

267608
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

267609

267610
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.21. 11:41
2011. május

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267857
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2017.02.25. 12:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.02.25. 12:12
2005. január
2013

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267858
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2017.02.25. 12:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.02.25. 12:14
2005. január
2013

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267859
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2017.02.25. 12:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.02.25. 12:15
2005. január
2013

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267860

326777
Feltöltve
2018.10.07. 17:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ58/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.07. 17:19

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
326778
Feltöltve
2018.10.07. 17:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ49/10 • 1/800 • ISO80

326779
Feltöltve
2018.10.07. 17:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/400 • ISO80

326780

343632
Feltöltve
2019.02.22. 21:48

Dr. Pinczés Sándor 19.02.22. 21:48

Adalék vagy máshol

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

A szobor fölött látható egy címerpajzs, amely a "a ciszterci rend címerét ábrázolja". A fő motívum a máltai kereszt, melynek szárain helyezkednek...Teljes szövegA szobor fölött látható egy címerpajzs, amely a "a ciszterci rend címerét ábrázolja". A fő motívum a máltai kereszt, melynek szárain helyezkednek el a MORS, halál szó betűi." A máltai kereszt közepén a ciszterci rend címerállata, egy őrdaru áll.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267545
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2017.02.19. 19:49
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.19. 19:49
2009. október
A szobor fölött látható...Teljes szövegA szobor fölött látható egy címerpajzs, amely a "a ciszterci rend címerét ábrázolja". A fő motívum a máltai kereszt, melynek szárain helyezkednek el a MORS, halál szó betűi." A máltai kereszt közepén a ciszterci rend címerállata, egy őrdaru áll.Kevesebb szöveg
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.02.26. 07:23
A "Patrona Hungariae" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.05. 09:53
Megérintettem a "Patrona Hungariae" alkotást
17.02.25. 12:15
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
17.02.25. 12:15
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
17.02.25. 12:14
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
17.02.25. 12:12
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
17.02.20. 21:02
A "Patrona Hungariae" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.02.20. 21:02
A "Patrona Hungariae" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.02.20. 21:01
A "Patrona Hungariae" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.02.19. 21:40
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Patrona Hungariae" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.