Metodista templom ornamentális ábrázolásai

Budakeszi, Rákóczi utca 2.

Budakeszi
Rákóczi utca 2.
A templom-belső falfelületein.

Felállítás2012. december 9.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2017.02.15. 12:10
Új irányba indultam egy hangversenyre szóló meghívó kapcsán. Igaz, ismerősök közé, de a hely szellemével közelebbről most találkoztam.
2012-ben. épült fel Budakeszi Metodista temploma, míg a külső-belső kiegészítő munkálatok 2014-ig folytak. A modern templomba belépve átgondolt, kiegyensúlyozott kép fogadott. Az én első gondolatom mégis az volt, hogyan is fogom én a fényképeimet elkészíteni? A templom képét befogni nem is sikerült.
A vakítóan fehér falak között körben résnyi ablakok szakítják meg a felületet. Ezek közé komponálta meg V. Majzik Mária finom vonalvezetésű, mélybarna felületen világosabb drapp színű,kontrasztra építő óriás képeinek sorát.

A templom honlapjáról, önmagukról: "A metodisták a tanítás és a hitélet egyedüli zsinórmértékéül a Szentírást ismerik el. Más keresztyén egyházakkal és felekezetekkel egyetértésben vallják, hogy az üdvösségre jutáshoz egyedül Jézus Krisztus engesztelő áldozatának elfogadása szükséges. A ... más felekezetű közösségek szokásait a keresztyén szabadság jegyében tiszteletben tartja. Hiszi, hogy egyetlen egyház vagy felekezet sem léphet föl az egyedül üdvözítő közösség igényével." Továbbiak és fontos információk a "fiatal" egyházról az első forrásban olvashatók.

A feladat nem más, mint: a fenti hitvallás megfogalmazása. Szemben, az oltár két oldalán a kezdet és a vég szimbóluma (Alfa és Omega) egy-egy magas fa koronáját képezi. Körben ágak, rügyek, levelek övezik. Két oldalt a Szentírásra történő utalások táblái helyezkednek el. Az ábrázolások, mintegy "erdő" borítják el a falakat, mindegyik közepén egy kereszt. Jobb oldalon a hit, remény és szeretet ( http://szentiras.hu/SZIT/1Kor13 ), balról az út, az igazság és az élet ( http://szentiras.hu/SZIT/Jn14 ) jelképei láthatók. Hátra nézve (vagy éppen kifelé haladva) a karzaton, mindehhez illeszkedő, szintén növényi ornamentikával körülvett kereszt és a kettős lángnyelv, újabb szimbólum, a Világ Metodista Egyház emblémája,

Ez az, ami szavakkal kevéssé mondható el. Az amúgy letisztult környezetben elhelyezett képeken a kontrasztos színválasztás és a világítás sajátos összhangja és egy piciny aranyozás révén apró, szinte mikroszkopikus részletek csillognak . A motívumok választásának lehetősége behatárolt, de gondos keresés eredményeként sem található egyetlen ismétlődő kép, vagy részlet.
Erdőben jártam, ahol két fa fölött bomlik ki a kezdet és a vég szimbóluma, ágak, indák, piciny rügyek, levelek borítják az üzeneteket hordozó kerámia-lapokat.
Források:
http://www.budakeszi.metodista.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1&Itemid=137&lang=hu
http://www.vmajzikmaria.net/wp/?page_id=25
http://metodista.hu/metodist.php?l=hu&page=2&nid=945

Kapcsolódó
John Wesley

Cím alapján hasonló

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266971
Feltöltve
2017.02.13. 13:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:38

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Alfa és Omega
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266961
Feltöltve
2017.02.13. 13:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:32
Alfa és Omega

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Hit, remény, szeretet
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266969
Feltöltve
2017.02.13. 13:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:37
Hit, remény, szeretet

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266964
Feltöltve
2017.02.13. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:33

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266965
Feltöltve
2017.02.13. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

266966
Feltöltve
2017.02.13. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:33

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Alfa
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266967
Feltöltve
2017.02.13. 13:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:37
Alfa

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

részlet
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266972
Feltöltve
2017.02.13. 13:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:38
részlet

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Omega
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266968
Feltöltve
2017.02.13. 13:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:37
Omega

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Karzat
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266962
Feltöltve
2017.02.13. 13:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/80 • ISO800

266963
Feltöltve
2017.02.13. 13:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:32

"Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
266970
Feltöltve
2017.02.13. 13:37
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.13. 13:37
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.02.15. 12:10
Göröntsér Vera publikálta "Metodista templom ornamentális ábrázolásai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.