Nemestördemici I. világháborús emlékmű

Badacsonytördemic, Hősök útja 14.
További képek a Fotólistában

Badacsonytördemic
Hősök útja 14.
Az általános iskola udvarában.

Felállítás1935

Schneider Géza (kőfaragó)
Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)

H.István
2017.01.28. 22:51
Az emlékművet Nemestördemic község állíttatta az I. világháborús hősi áldozatai emlékére. Az emlékmű vörös homokkőből épített fal, ablaknyílással, boltívvel. A boltív tetején egy turulmadár áll. A baloldali boltív felirata: 1914. A középsőé: így volt-így lesz, illetve a történelmi Magyarország ábrázolása. A jobboldalié: 1918. Ablakokban a hármashalom kettős kereszttel, alatta pajzs,háborús jelképekkel.
Az akkor még önálló Nemestördemic 53 fő hősi halottat tudhatott magának, ezek névsora a falon két márványtáblán látható.
A mű az iskola udvarán áll, nem mentem be, a képeket az utcáról készítettem.

Ott jártamkor nyitva volt a kiskapu és be tudtam menni az épület elé, az emlékmű közelébe is. Az I. világháborús emlékmű jobb szélén a SCHNEIDER GÉZA KŐFARAGÓ MESTER PÁPA felirat van. A túlsó oldalon, az emlékmű bal szélén, ugyanolyan elhelyezésben ezt a vésetet láthatjuk: FARKAS JÁNOS KŐMŰVES MESTER TÖRDEMIC.
Források:
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/124

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
265937
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.01.28. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.01.28. 21:18
2013. augusztus

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
265938
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.01.28. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

265939
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.01.28. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.01.28. 21:18
2013. augusztus

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
266039
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2017.01.30. 17:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.01.30. 17:48
2009. július

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
266040
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2017.01.30. 17:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.01.30. 17:50
2009. július

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
266041
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2017.01.30. 17:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/500

266043
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2017.01.30. 17:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.01.30. 17:51
2009. július

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
266045

390271
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/850 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:49
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390272
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/900 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:50
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390273
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/600 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:51
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390274
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ520/100 • 1/300 • 21.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:52
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390275
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ400/100 • 1/550 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:53
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390276
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ520/100 • 1/480 • 21.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:53
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390277
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/550 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:54
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390278
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/320 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:55
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390279
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ900/100 • 1/300 • 12.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:56
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390280
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ900/100 • 1/280 • 12.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:56
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390281
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/340 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:57
2016. április

"Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű bal szélén ezt a vésetet láthatjuk: FARKAS JÁNOS KŐMŰVES MESTER TÖRDEMIC.
Alkotó
Schneider Géza (kőfaragó)Farkas János kőműves (kivitelező, közreműködő)
Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
390282
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2020.01.05. 17:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ410/100 • 1/550 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.05. 17:58
2016. április
Az emlékmű bal szélén ezt a vésetet láthatjuk: FARKAS JÁNOS KŐMŰVES MESTER TÖRDEMIC.
Összesen 20 fotó

Műlap története

20.01.06. 08:45
A "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.05. 19:31
A "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.05. 17:58
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.05. 17:57
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.05. 17:56

20.01.05. 17:55
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.05. 17:54
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.05. 17:53

20.01.05. 17:52
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.05. 17:51
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.05. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.01.05. 17:49
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.01.30. 17:51

17.01.30. 17:50

17.01.30. 17:48
1 új fotót töltöttem a "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.01.28. 22:51
H.István publikálta "Nemestördemici I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.