I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű

Tiszaladány, Kossuth Lajos utca 34.
Archív képek

Tiszaladány
Kossuth Lajos utca 34.
A református templom kertjében áll.

Felállítás1945

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2018.12.04. 11:50
Tiszaladány is egy Rakamazhoz közel álló kis falu. A világháborús emlékmű a Hősi emlék adatbázis szerint 1945-ben készült. 48 hősi halottnak állít emléket. Az emlékmű a 2000-es évek első évtizedében már nagyon rossz állapotban volt. Legalább is a fotózás idején, 2015 nyarán.

"Tiszaladány nevét a Kállay család levéltárának egy 1446-ból származó oklevele említette először. A település régen Rákóczi birtok volt, majd a Kincstáré lett.
A XX. század elején báró Győrffy Róza birtokának írták.
Az 1900-as évek elején 1142 lakosa volt, valamennyien reformátusok voltak."

Itt, ebben a kis faluban született Bényei József (1934. július 7.– 2017. szeptember 7.); debreceni író, újságíró, költő. Ő volt az újságíró tanárom pár évvel ezelőtt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9nyei_J%C3%B3zsef

Az emlékmű építészeti alkotás. A középső táblákon olvashatóak az első világháborúban elhunyt katonák, és a két szélsőn a második világháborúban elhunytak. Áttanulmányozva a feliratokat, meg kell állapítani, hogy az 1848-as hősök nincsenek nevesítve az emlékművön.

Remélem, az első világháború 100. évfordulójához közeledve találnak majd forrást az emlékmű felújítására.
Források:
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/3161
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszalad%C3%A1ny

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tiszaladány
Feltöltő
Azonosító
265927
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.01.28. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.28. 20:13
2014. június

"I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tiszaladány
Feltöltő
Azonosító
265929
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.01.28. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

265930
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.01.28. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

318948
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2018.07.23. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.23. 23:52
2014. június

"I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tiszaladány
Feltöltő
Azonosító
265931
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.01.28. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.28. 20:13
2014. június

"I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tiszaladány
Feltöltő
Azonosító
265933
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.01.28. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

265932
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.01.28. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

265928

467075
Fotózva
2009. április
Feltöltve
2021.11.08. 09:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ56/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.08. 09:27
2009. április

Archív fotók

"I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tiszaladány
Feltöltő
Azonosító
506153
Évszám
2001
Feltöltve
2022.10.25. 14:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:02
2001, Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:28
Az "I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.25. 14:02
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" műlaphoz
21.11.08. 09:27
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" műlaphoz
18.12.04. 11:50
A közösség publikálta TundeK62 "I. és II. világháborús és 1848-as emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.