Esztergom, Szent István tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Lovagló nő, Ifjúság
Angol cím:Equestrian girl

Esztergom
Szent István tér
A Bazilika előtti hatalmas lejtős tér alján északra található kis...Teljes szövegA Bazilika előtti hatalmas lejtős tér alján északra található kis teresedésen, a volt Martos Flóra Leánykollégium épülete előtti füves területen.Kevesebb szöveg

Felállítás1974

Berci
2008.11.26. 11:09
Érdekes, ismeretlen szobor. Ismeretlen, az irodalomban. Viszont rendkívül közismertnek kellene lennie a kirándulók, turisták számára, hiszen a Bazilikát látogatók közül nagyon sokan találkoznak vele, a közelben sok parkolóhely van. A legtöbben nyilván elmennek mellette. Alkotóját és címét sem könnyű kideríteni annak, akit mégis érdekel, megáll egy percre - és aki nem tudja hol keresse ezeket az adatokat. Címe egy 1988-ban kiadott térképen, mindkét adat pedig egy 1981-ben kiadott útikönyvben szerepel. Maga a téma is különös, ezért sem egyszerű kideríteni, "kit" is ábrázol az alkotás. A mögötte álló volt leánykollégium átépítés előtti kocka-stílusához egykoron jól illeszkedett. (Ma, az átalakított épület stílustalan, jellegtelen és nem illik sokkal jobban a közeli klasszicista megjelenésű épületekhez, mintha érintetlenül hagyták volna.)
A talapzat formája is érdekes.
Angol leírás, sztori
Berci
2008.11.26. 11:09
Unconventional subject: an equstrian girl - a quite unknown sculpture of Vigh Tamás - near to the gigantic and spectacular Basilica. It's worth to take a look.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
11700
Feltöltve
2008.11.25. 16:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.11.25. 16:57

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
11701

11702

11703
Feltöltve
2008.11.25. 16:58

Berci 08.11.25. 16:58

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
11704

21615
Feltöltve
2009.07.04. 18:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.04. 18:16

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
71614
Feltöltve
2010.11.16. 14:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.16. 14:08

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
71615
Feltöltve
2010.11.16. 14:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/1250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.11.16. 14:09

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
185925
Feltöltve
2014.11.04. 23:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.04. 23:50

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487147
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487148
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 29.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487149
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 26.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487150
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487151
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 24.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487152
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 33.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487153
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 33.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487154
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487155
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
487156
Feltöltve
2022.05.18. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 43.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.18. 17:31

Archív fotók

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Rajna György hagyatékából
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
36786
Feltöltve
2009.11.29. 08:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.11.29. 08:28
Archív felvétel
Rajna György hagyatékából

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
196931
Forrás
V. A MŰVELŐDÉSÜGY HÁROM ÉVTIZEDE (Nagyfalusi Tibor és Szóda Ferenc) • Az oktatásügy fejlődésének rövjd történeti áttekintése (N. T.)
Feltöltve
2015.02.25. 11:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.25. 11:01
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Lovagló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
86470
Feltöltve
2011.06.07. 10:01
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / NEX-5
ƒ28/10 • 1/4000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 11.06.07. 10:01
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.05.18. 17:31
10 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
18.04.29. 15:48
Megérintettem a "Lovagló lány" alkotást
17.06.10. 21:40
A "Lovagló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.25. 11:01
1 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
14.11.04. 23:50
1 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
11.06.07. 10:01
1 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
10.11.16. 14:09
1 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
10.11.16. 14:08
1 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
09.11.29. 08:28
1 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
09.07.04. 18:16
1 új fotót töltöttem a "Lovagló lány" műlaphoz
08.11.26. 11:09
Berci publikálta "Lovagló lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.