Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve

Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Szív u. 2 sz.

A Szent Kereszt, régi- és a Milleneumi új katolikus templom közötti téren

Felállítás2016. november 11.

Bogos Ernő (tervező)
Pap Emil (kőfaragó)

Sántha Imre Géza
2017.01.29. 19:43
Csíkszereda régi kis katolikus temploma és a modern, Makovecz Imre tervezte Milleneumi templom közötti téren állították fel a város világháborús hőseinek, elhunyt katonáinak obeliszkszerű, négy és fél méter magas emlékművét. Az emlékmű oldalain feltüntették a helyi plébános Darvas-Kozma József által, különböző forrásokból összegyűjtött első és második világháborúban elesett csíkszeredai katonák nevét, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, illetve azok születési és elhalálozási éveit, valamint az elhalálozás helyszínét – amennyiben ezek ismertek. Az alkotást Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó mester készítette Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. Az obeliszk keleti, főoldalán a következő, a jelenkornak szóló üzenet olvasható: "Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk.” A jó minőségű kemény homokkő a kezdiszentkereszti Laub-bányából került ki, abból a kőbányából ahonnan még több, az 1930-as, 1940-es években készült felsőháromszéki világháborús emlékmű kőanyaga is származik.
A hiánypótló csíkszeredai emlékművet ft. Tamás József segédpüspök leplezte le és áldotta meg.
Források:
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/elkeszult-a-csikszeredai-vilaghaborus-emlekhely?rev=desc
További linkek
http://www.3szek.ro/load/cikk/95172/kezdiszentkereszten_keszult_a_csikszeredai_emlekmu
http://morfondir.ro/blog/2016/11/15/emlekezzetek-kuzdjetek-es-bizzatok/



Cím alapján hasonló

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
265748
Feltöltve
2017.01.27. 16:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.01.27. 16:43

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
265749
Feltöltve
2017.01.27. 16:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.01.27. 16:44

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
265750
Feltöltve
2017.01.27. 16:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.01.27. 16:44

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
265751
Feltöltve
2017.01.27. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.01.27. 16:45

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
265752
Feltöltve
2017.01.27. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.01.27. 16:45

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
383842
Feltöltve
2019.11.16. 22:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/3 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.11.16. 22:20

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
383844
Feltöltve
2019.11.16. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.11.16. 22:21

"Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Bogos Ernő (tervező)Pap Emil (kőfaragó)
Település
Csíkszereda (Miercurea Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
383845
Feltöltve
2019.11.16. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.11.16. 22:21
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.07.11. 18:01
Megérintettem a "Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" alkotást
19.11.16. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" műlaphoz
19.11.16. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" műlaphoz
19.11.16. 22:20
1 új fotót töltöttem a "Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" műlaphoz
17.01.29. 22:51
A "Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.01.29. 19:43
A közösség publikálta Sántha Imre Géza "Csíkszeredai világháborús hősök emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.