Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye

Ercsi, Kompkikötő
További képek a Fotólistában

Ercsi
Kompkikötő

Felállítás2000

Szili Márkó (tervező)
Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2017.01.28. 08:53
Az emlékhely az ercsi kompkikötőnél van. A vízimolnárok, a vízen járók és a Duna áldozatainak emlékére állíttatta Ercsi város önkormányzata. Rajta Szili Istvánné Viczkó Tímea által gyűjtött helyi tárgyak vannak elhelyezve, a vasmacska és malomkövek, temetői kereszt. Budapest és Dunaújváros között a Dunán nincs híd, csak komppal lehet átjutni a Duna egyik partjáról a másikra. Ezért a vízi közlekedés mindig fontos volt a település életében. A Duna vize munkalehetőséget biztosított a vízi molnároknak. Sok katona vesztette életét a Dunában az 1944. december 5-i nagy átkelésben, amikor német katonák keltek át a Dunán. Sok vízben fürdő, télen a befagyott Dunán korcsolyázó is életét vesztette. Az ő emlékükre készült az emlékhely.
Az emlékhely készítőire vonatkozó információt az Ercsiben működő Eötvös József Művelődési Ház munkatársainak és Szili Istvánnénak a Szapáry Péter Honismereti Szakkör vezetőjének köszönöm.

Cím alapján hasonló

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265380
Feltöltve
2017.01.25. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:20

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265381
Feltöltve
2017.01.25. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO100

265382
Feltöltve
2017.01.25. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:21

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265383
Feltöltve
2017.01.25. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/500 • ISO200

265384
Feltöltve
2017.01.25. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:21

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265385
Feltöltve
2017.01.25. 18:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:22

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265386
Feltöltve
2017.01.25. 18:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:22

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265387
Feltöltve
2017.01.25. 18:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:23

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265388
Feltöltve
2017.01.25. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:24

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
265389
Feltöltve
2017.01.25. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • ISO400

265390
Feltöltve
2017.01.25. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • ISO400

265391
Feltöltve
2017.01.25. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.25. 18:24

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
307468
Feltöltve
2018.03.23. 18:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.03.23. 18:42

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
307469
Feltöltve
2018.03.23. 18:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.03.23. 18:42

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
318452
Feltöltve
2018.07.19. 17:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ80/10 • 1/1600 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.19. 17:39

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
490994
Feltöltve
2022.06.27. 10:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/1600 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.27. 10:10

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
490995
Feltöltve
2022.06.27. 10:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

490996
Feltöltve
2022.06.27. 10:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

490997
Feltöltve
2022.06.27. 10:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

490998
Feltöltve
2022.06.27. 10:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.27. 10:10

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
529013
Feltöltve
2023.06.16. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.16. 20:46

"Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Szili Márkó (tervező)Sudár Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
529014
Feltöltve
2023.06.16. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/800 • 5.8mm • ISO80

529015
Feltöltve
2023.06.16. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.16. 20:46
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.06.16. 20:46
3 új fotót töltöttem a "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" műlaphoz
23.05.09. 12:34
Megérintettem a "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" alkotást
22.06.27. 10:10
5 új fotót töltöttem a "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" műlaphoz
22.06.26. 13:08
Megérintettem a "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" alkotást
18.07.19. 17:39
1 új fotót töltöttem a "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" műlaphoz
18.04.11. 09:24
Megérintettem a "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" alkotást
18.03.23. 18:42

17.11.19. 11:55
Megérintettem a "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" alkotást
17.01.28. 08:53
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Vízen járók, vízimolnárok emlékhelye" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.