Őrtilos, Szentmihályhegy 120.
További képek a Fotólistában

Őrtilos
Szentmihályhegy 120.
A Szentmihályhegyi római katolikus templomban látható.

Felállítás1918

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2017.01.12. 00:45
Egy alkotótáborban voltam Őrtiloson, még 2015 szeptemberében. Egy hétig alkottak a debreceni festők, akikkel voltam. Mi, a két fotós, pedig igyekeztünk megnézni, és megörökíteni a környéket.
Így jutottunk el ebbe a kis kápolnánál alig nagyobb templomba, ami az Őrtilos táblától, kb. három kilométerre van, közvetlenül a határ mellett. A magaslatról remekül látszik Légrád, a horvátországi határváros. Sajnos a templom tornyába nem tudtunk felmenni, de azt írták egy könyvben, hogy Nagykanizsa is jól látszik onnan, tiszta időben.

Mivel sejtettem, hogy ez egy nagyon különleges hely, a vendéglátónk segített abban, hogy az irodalom is meglegyen a kutatáshoz. Tehát, egy az egyben lefotóztam az egyik délután a kis településről, Őrtilosról szóló helytörténeti könyvet.

A környék arról híres, hogy itt termelik meg az ország fenyőfa készletének nagy részét, illetve bortermő vidék, tele borospincékkel.

Így aztán nem is csoda, hogy a műemléki templom egyik oltárán a három közül, Szent Orbán alakját faragták ki, fából. A kerete mi is lehetne más, mint szőlőinda, körben. Gyönyörű a festett, nagyméretű dombormű.

"Orbán egyaránt szentje a római katolikus egyháznak és a keleti ortodox egyházaknak. Ünnepét május 25-én tartják. A szőlő, a szőlőművelők, kádárok, kocsmárosok védőszentjeként tisztelik. Az Orbán-napi hideg a szőlőnek árt a leginkább. A néphagyomány szerint ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor borral vendégelték meg a szobrát a gazdák, ha viszont fagykáruk lett, akkor megvesszőzték."

Mivel az évszázadok során a templomot tűzvész, és egyéb természeti katasztrófák is érték, a berendezése időről időre teljesen elpusztult. A templomban jelenleg látott oltárok mind már a huszadik századból valók, az első világháború vége felé helyezték el őket. Alkotójuk ismeretlen. A Szent Orbán oltár a légrádiak adományaiból készülhetett el.
Trianon után nagyon sokan elveszítették az Őrtilos környékén fekvő szőlőiket.

Érdekes, hogy a falu központjában is áll egy római katolikus templom, de mégis ez az épület látható Őrtilos címerében, és nem a másik.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Orb%C3%A1n_p%C3%A1pa
http://muemlekem.hu/muemlek?id=7863
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C5%90rtilos
Bishof J. A. (2003): A török idők utáni első plébánia a Mura és a Dráva összefolyásánál 1750-től

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Orbán-oltár" c. alkotás fotói

Település
Őrtilos
Feltöltő
Azonosító
264111
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.11. 23:36
2015. szeptember

"Szent Orbán-oltár" c. alkotás fotói

Település
Őrtilos
Feltöltő
Azonosító
264112
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

264113
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

264114
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800

264115
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.11. 23:36
2015. szeptember

"Szent Orbán-oltár" c. alkotás fotói

Település
Őrtilos
Feltöltő
Azonosító
264116
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.11. 23:37
2015. szeptember

"Szent Orbán-oltár" c. alkotás fotói

Település
Őrtilos
Feltöltő
Azonosító
264117

264118
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

264119

264127
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.11. 23:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.11. 23:49
2015. szeptember

Adalék vagy máshol

"Szent Orbán-oltár" c. alkotás fotói

A templom kívülről
Település
Őrtilos
Feltöltő
Azonosító
264150
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.01.12. 00:53
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.12. 00:53
2015. szeptember
A templom kívülről
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.01.12. 00:45
TundeK62 publikálta "Szent Orbán-oltár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.