Budapest, I. kerület, Kapisztrán tér 1.

Állapot: Megrongálódott

Budapest
I. kerület, Kapisztrán tér 1.
A Budavári Önkormányzat házasságkötő termének falán.

Avatás1900
Avatás

Benczúr Gyula (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.01.10. 18:48
Több éve, több alkalommal fordultunk meg a kórussal a Budavári Önkormányzat vendégeként. Érdekes a klasszicista stílusban épült épület története, ami egy időben a Magyar Királyi Állami Nyomda tulajdona volt. Elképzelni nem lehet, hogy a most, az üvegtetővel fedett egykori udvar helyén géptermek üzemeltek. Ezeket a nyomta megszűnése után visszabontották, a műemlékvédelmi szabályoknak megfelelően helyreállították az épületet, így alakult ki a koncert-előadásokra is alkalmas aula.

Ha többször énekeltünk itt, többször láttam és minden alkalommal fotóztam is ezt a mozaik-képet, ami amúgy a Házasságkötő terem falán látható. Olvasom, hogy a Városháza a helyreállítás után különböző tárgyakat kapott múzeumoktól, a Budapest Galériától, stb. Akkor kerülhetett ide a mozaik is.
Az épületet nem sikerült bejárni, az aulában azonban több, a régi pesti Városháza épületéről megmaradt épületszobor látható... A maga nemében kuriózum.

A bájos arcú, jól fésült éneklő angyalok aranyló háttér előtt egy közös kottát kezükben tartva, átszellemülten énekelnek. A látvány igencsak illik egy fellépés előtt álló kórus tagja hangulatához.
A zene felemel. Az éneklés fohász hívőnek és nem hívőnek egyaránt. Aki zenél, ajándékot ad. Az első számú megajándékozott önmaga.
Források:
http://budavar.btk.mta.hu/hu/utcak-terek-epuletek/kapisztran-ter/54-kapisztran-ter-1-allami-nyomda-varoshaza.html
http://www.koncert.hu/helyszin/budavari-varoshaza

Cím alapján hasonló

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263831
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.08. 20:19
2016. május

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263838
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/15 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.08. 20:22
2016. május

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263840
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

263836
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • ISO3200

Göröntsér Vera 17.01.08. 20:21
2016. május

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263837
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.08. 20:21
2016. május

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263834
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.08. 20:19
2016. május

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263839
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.08. 20:22
2016. május

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263832
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:19
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.08. 20:19
2016. május

"Éneklő angyalok" c. alkotás fotói

Alkotó
Benczúr Gyula (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
263833
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.08. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

263835

Összesen 10 fotó

Műlap története

23.11.23. 14:55
Megérintettem az "Éneklő angyalok" alkotást
22.02.27. 15:30
Megérintettem az "Éneklő angyalok" alkotást
22.02.13. 09:34
Megérintettem az "Éneklő angyalok" alkotást
19.03.09. 16:15
Megérintettem az "Éneklő angyalok" alkotást
18.12.09. 13:04
Megérintettem az "Éneklő angyalok" alkotást
18.11.04. 16:07
Megérintettem az "Éneklő angyalok" alkotást
17.01.10. 18:48
Göröntsér Vera publikálta "Éneklő angyalok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.