Budapest, VII. kerület, Kertész utca 27.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
VII. kerület, Kertész utca 27.
A parkoló kerítése síkjával szemközti falon látható.

Felállítás2014. augusztus

Kirsch Ádám (festőművész)
Viszokai Krisztián (festőművész)
Egry Tamás (festőművész)
Színes Város Csoport (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.12.27. 19:08
Valamikor, az év elején több tűzfal-festményt végigjártam, de válogattam. Szerettem volna csak olyanokkal foglalkozni, ami nem csak önmagáért van, de aminek van üzenete. Ehhez tartottam is magamat, tiszta a lelkiismeret. Éppen csak – ha az ember él, figyel, érez – óhatatlanul megszületik a gondolat, vagyis az üzenet. Éreztem én ezt akkor is, amikor fotóztam, de most... hogyan mondjam el?

A festmény első ránézésre önmagáért van. Szép? Igen, szép, részleteiben legalábbis, hiszen hogyan lehetne csúnya egy virág, vagy azok sora?
Itt egy egymásba kapcsolódó, képzeletbeli láncolat húzódik széltében a falon és mesél. Balról egy hernyót vélek látni. A virágok lapulnak, egymásba kulcsolódnak, de itt-ott ( jó és rossz küzdelme?) felbukkan néhány gomba. Ijesztően ég és világít a fej alatt a spóra-birodalom. Középtájt egy emberi kéz. Lyukas. Nincs ez rendben, a természet-rágta (?) lyukban fű terem. Jobb oldalon az égő-piros virág közepén három, a szirmok által körbezárt emberi alak végzetesnek tűnő tánca rémít el.

A 156 négyzetméternyi víziót három, műfajukban legjobbként ismert falfestő festette meg a Színes Város Strongbow Budapest Fesztivál harmadik alkotásaként. A fesztivál célkitűzésének megfelelően ez az alkotás is egy "ellentétpárt" dolgozott fel. Olvasom, itt a ,,Nagyváros, vagy természet" dilemmáját tűzték ecset/spray-végre.
Én meg gondolkodom, elégséges számomra "mindössze" egy ellentétpár, kétségeim sokasága közepette?
Források:
http://www.szinesvaros.hu/hu/munkak/item/259-roml%C3%A1s-vir%C3%A1gai
http://welovebudapest.com/budapest.nevezetessegei/ujabb.tuzfalat.festett.meg.a.szines.varos

Cím alapján hasonló

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262590
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:06

262589

262591
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:07
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262600
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:11
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262595
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:09
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262593
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:07
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262598
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:10
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262596
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

262597
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:10
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262594
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:07
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262592
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:07
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262599
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2016.12.27. 18:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.27. 18:11
2016. január

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301904
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.01.21. 19:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/750 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.21. 19:15
2017. május

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301906
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.01.21. 19:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/950 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.21. 19:15
2017. május

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302275
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.01.27. 15:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.27. 15:35
2017. május

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302276
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.01.27. 15:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/600 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.27. 15:48
2017. május

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302277
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.01.27. 15:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.27. 15:48
2017. május

"Romlás virágai" c. alkotás fotói

Alkotók
Kirsch Ádám (festőművész)Viszokai Krisztián (festőművész)Egry Tamás (festőművész)Színes Város Csoport (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
422869
Feltöltve
2020.11.02. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.02. 21:55
Összesen 18 fotó

Műlap története

20.11.02. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Romlás virágai" műlaphoz
18.10.11. 13:08
Megérintettem a "Romlás virágai" alkotást
18.01.27. 15:48
1 új fotót töltöttem a "Romlás virágai" műlaphoz
18.01.27. 15:48
1 új fotót töltöttem a "Romlás virágai" műlaphoz
18.01.27. 15:35
1 új fotót töltöttem a "Romlás virágai" műlaphoz
18.01.21. 19:15

16.12.27. 19:08
Göröntsér Vera publikálta "Romlás virágai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.