Csehi, Rákóczi Ferenc utca

Angol cím:Sacred Heart of Jesus Statue

Csehi
Rákóczi Ferenc utca
A temető hátsó bejáratánál

Felállítás1911

Orbán Róbert
2016.12.18. 12:54
A Jézus szíve szobrok az 1800-as évek végétől kezdődően terjedtek el Magyarországon. Ennek egyik oka, hogy IX. Pius pápa Jézus Szívének ünnepét 1856-ban az egész katolikus egyházra kiterjedően engedélyezte. (A Megváltó szent szívének tisztelete ettől függetlenül már a XIII. század óta "jelen volt" az egyházban.) Jézus Szívének képi ábrázolásai előbb a vallásos irodalomban terjedtek el, majd megjelentek a templombelsőkben, végül a temetőkben és az utak mentén állított fogadalmi emlékeken is.
A csehi temetőben álló szobor talapzatán a következő felirat olvasható:
"Jézus szentséges Szíve dicsőségére emeltette Végh Mihály és neje Szabó Rozália 1911."
Források:
Jézus Szíve-tisztelet: - http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve-tisztelet.html

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi
Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
262148
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:38
1911
Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi
Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
262153
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:40
1911
Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi
Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
262154
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:42
1911
Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi
Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
262155
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:44
1911
Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi
Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
262156
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:46
1911
Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
262157
Feltöltve
2016.12.17. 19:52
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:52

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi
Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
262158
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:53
1911
Jézus szíve-szobor (Kondor József, 1911) - Csehi

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
408282
Feltöltve
2020.07.03. 20:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:06

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
408283
Feltöltve
2020.07.03. 20:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:07

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
408284
Feltöltve
2020.07.03. 20:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:07

"Jézus szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehi
Feltöltő
Azonosító
408285
Feltöltve
2020.07.03. 20:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/200 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:08
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.07.03. 20:08
1 új fotót töltöttem a "Jézus szíve-szobor" műlaphoz
20.07.03. 20:07

20.07.03. 20:06
1 új fotót töltöttem a "Jézus szíve-szobor" műlaphoz
16.12.18. 12:54
Orbán Róbert publikálta "Jézus szíve-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.