Békésy György emléktáblája

Pécs, Ágoston tér 6.

Pécs
Ágoston tér 6.
Az Ágoston téri templommal szemközt, a kétemeletes ház utcai homlokzatán van.

Felállítás2011. június 7.

Keszthelyi Sándor
2016.12.21. 09:53
Pécs belvárosának keleti szélén, az Ágoston téren, a Szent Ágoston-templommal szemben áll egy kétemeletes szép épület. Iskolának épült kora eklektikus stílusban. "Budai Külvárosi Elemi Népiskola" néven nyitotta meg kapuit 1885-ben. Később állami általános iskola lett. Egy újabb váltás után az APEH, mai nevén a NAV - szépen felújított - irodaépületévé vált.

Az épület földszinti falának közepén, a bejárattól jobbra, az utcáról jól láthatóan van egy alkotás, amely Békésy Györgynek állít emléket.

A falra erősített emléktábla 5 cm vastag fekete gránitból van. Csaknem szabályos kör alakú, 65 cm átmérőjű. Körben futó szövege a következő:
Ezen épület falai között működött elemi népiskolának volt tanulója Békésy György, az 1961-es orvosi / élettani Nobel-díj kitüntetettje.

A csigavonalú felirat közepén egy kidudorodás van, amely szintén csigaház alakú. A csigaalak nem véletlen, mert a Nobel-díjat a „a belső fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért” kapta.

Békésy György (1899-1972) kevés életrajza említi meg, hogy elemi iskolába Pécsett is járt, 1911-ben.
"Békésy György anyai ágon kötődik Pécshez. Édesanyja Szlavóniában született, de csak azért, mert az édesapját, vagyis Békésy György nagyapját üzleti ügyei Pécsről elszólították. A család rövid idő múlva már ismét Pécsett volt, ahol a széles körű rokonság is élt, s így járhatta Békésy György az elemi iskola negyedik osztályát a városban."
Ennek éppen 100 éve.

A csigaház jobb oldalán ez olvasható: Készítette: Pál Zoltán. Az emléktábla Pál Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész műve. A tábla egy pécsi professzorokból álló baráti kör kezdeményezésére került ide. Az emléktábla nem tökéletesen kör alakú: jobb alsó részén egy kis beharapás van a korongban. Ide vésték: Állíttatta: Z SZ B T 2011-ben. Az alkotást 2011. június 7-én avatták fel.

Az emléktábla földrajzi koordinátái: 46.079260, 18.235688. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. szeptember 7-én készültek.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai. Pécs, 2014. Kronosz Kiadó. p. 385.
A pécsi elemi iskolája és a Nobel-díj indoklása:
http://www.bekesy-bp.sulinet.hu/iskolankrol.html
Az emléktábla avatásáról:
http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/emlektablat-avattak-pecsett-a-nobel-dijas-bekesy-tiszteletere
A pécsi rokoni kapcsolatokról és az avatásról:
http://www.pecsma.hu/hirzona/emlektabla-a-nobel-dijas-magyarnak/

Cím alapján hasonló

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262105
Feltöltve
2016.12.17. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:37

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262106
Feltöltve
2016.12.17. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:37

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262107
Feltöltve
2016.12.17. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:37

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262108
Feltöltve
2016.12.17. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:37

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262109
Feltöltve
2016.12.17. 10:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:38

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262110
Feltöltve
2016.12.17. 10:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/80 • ISO100

262112
Feltöltve
2016.12.17. 10:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:38

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262113
Feltöltve
2016.12.17. 10:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:39

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262114

262115
Feltöltve
2016.12.17. 10:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:39

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
262116
Feltöltve
2016.12.17. 10:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.12.17. 10:39

"Békésy György emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
420119
Feltöltve
2020.10.14. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 10:04
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.10.14. 10:04
1 új fotót töltöttem a "Békésy György emléktáblája" műlaphoz
16.12.21. 09:53
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Békésy György emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.