Tiszadob, volt Gyermekváros

Angol cím:Boar

Tiszadob
volt Gyermekváros
A kastély parkjában áll, a kastélyhoz közel, a fák lombjai alatt.

Felállítás1969


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2016.12.16. 20:22
A múlt héten, amikor kinyitottam Gyulára készülve a Békés megyei dossziémat, azonnal egy kis jegyzetpapír hullott ki belőle. Ennek az alkotásnak az adatai voltak rajta.
Teljesen el is feledkeztem róla, és emlékszem, amikor Tiszadobon, a kastély parkjában fotóztam a Vadkant, magamban, csendesen megállapítottam, hogy bizony ennek a műnek aligha lesz meg az alkotója, és az avatás dátuma.

Pedig a mű, abból a szempontból érdekes, hogy alkotójának, Csíkszentmihályi Róbertnek az artportal adatai szerint, 1969-ben, ez volt a másodikként avatott műve. Ha, igaz adatokat tartalmaz az online lexikon.
És, ha valaki belenéz a listába, rögtön rá is jöhet, hogy miért volt a papír Békés megye anyaga között. Ugyanis az elsőként avatott műve, az Békés nevű településen áll.

A Vadkan mészkőből készült, és kb. életnagyságú.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csikszentmihalyi-robert-52

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
262066
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2016.12.16. 19:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.16. 19:55
2016. május

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
262067
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2016.12.16. 19:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.16. 19:55
2016. május

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
262068
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2016.12.16. 19:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.16. 19:55
2016. május

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
262069
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2016.12.16. 19:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.16. 19:55
2016. május

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
262070
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2016.12.16. 19:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.16. 19:55
2016. május

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
465853
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2021.11.02. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/75 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 17:06
2011. október

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
477217
Feltöltve
2022.02.14. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.14. 09:55

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
477218
Feltöltve
2022.02.14. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.14. 09:55

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
477219
Feltöltve
2022.02.14. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.14. 09:55

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
478934
Feltöltve
2022.02.28. 15:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 100D
ƒ45/10 • 1/125 • 73mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.28. 15:14

"Vadkan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
478935
Feltöltve
2022.02.28. 15:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 100D
ƒ5/1 • 1/100 • 47mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.02.28. 15:15
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:34
A "Vadkan" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.02.28. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Vadkan" műlaphoz
22.02.28. 15:14
1 új fotót töltöttem a "Vadkan" műlaphoz
22.02.14. 09:55
3 új fotót töltöttem a "Vadkan" műlaphoz
21.11.02. 17:06
1 új fotót töltöttem a "Vadkan" műlaphoz
16.12.16. 20:22
TundeK62 publikálta "Vadkan" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.