Lakóház épületdíszei

Budapest, VI. kerület, Zichy Jenő utca 19.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Budapest
VI. kerület, Zichy Jenő utca 19.
A címen található bejárata fölött.

Felállítás1911

Göröntsér Vera
2016.12.13. 18:08
Mindig is úgy gondoltam, ismerem a környéket, ahol életem nagy részét töltöttem, sőt azt a korszakot mindenképpen, amikor az ember leginkább nyitott a világra, befogadó és érdeklődő. Át kell értékelnem. Akkoriban annyit tudtam a most leginkább foglalkoztató témában, hogy létezett egy Maróti Géza nevű szobrász. Azt viszont legkevésbé, hogy akkori életterem jelentős részét (kicsiben, nagyban) átszövi munkássága.

A Zichy Jenő utca szűk mellékutca, soha nem láttam tisztának és eszembe nem jutott, milyen értékeket rejt, ha a házak homlokzatára felnézek. És mégis... A ház, ami Kopeczek Rezső tervei alapján 1911-ben készült el, nem igazán üt el az utca általános képétől. Most viszonylag újonnan felújíthatták, ahogy helyben, ill. a képeken látom.
A kapu felett és környékén látható domborművek mintha Maróti jellegzetes motívumai egy részének esszenciája lenne.
Középen a bőségkosár, amit két puttó – egyikük kifelé, másikuk befelé fordulva – fog közre, mindezt virágfüzér fogja át. Két oldalt gubbasztó madárfigurák ülnek, szárnyukat szorosan testükhöz szorítva, felettük egy maszk, mint a mérleg nyelve, a szimmetria biztosítékaként.
És lehet, a díszítmény nem hivalkodó, de nem csupán a kapu környékére koncentrálódik, a felső két sarokban jutott hely (és volt igény) két kicsi, de tipikusan szecessziós, allegorikus figura megformálására. Ez a két allegorikus figura viszont ismétlődik a ház két oldalán, a felső sávban. egyikük a zene, másikuk általánosabb, a művészet megszemélyesítője. A két alak érdekessége, mindkettő kifelé fordul (máshol éppen egymás felé), de ellenkező irányba néznek.
A kosárka jobb oldali őrzője sajnos elvesztette a fejét. Ahogy elnézem, így, hiányosan sikerült a felújításkor lefesteni. Ez a mai idő igénytelensége. Kicsit elszomorít.
Források:
Ács Piroska/Gerle János: Maróti Géza 1875-1941; "Mi vagyunk az Atlantisz" 33. tétel.

Cím alapján hasonló

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261724
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.12.13. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.13. 11:49
2014. április

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261726
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.12.13. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

261729
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.12.13. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

261727

261730

261728

358979
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358982
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358983
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261725
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.12.13. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.13. 11:49
2014. április

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358987
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 57.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358986
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 56.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358980
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 64.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358981
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 64.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358985
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30

"Lakóház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358984
Feltöltve
2019.06.05. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 66mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 21:30
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.06.05. 21:30
9 új fotót töltöttem a "Lakóház épületdíszei" műlaphoz
17.07.16. 14:55
Megérintettem a "Lakóház épületdíszei" alkotást
16.12.13. 18:08
Göröntsér Vera publikálta "Lakóház épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.