József Attila-emlékmű

Balatonszárszó, József Attila park

Állapot: Lebontott

Balatonszárszó
József Attila park
A vasútállomás és a Balaton part között állt az alkotás.

Felállítás1948. szeptember 12.

Ády
2016.11.23. 15:46
Balatonszárszó nevét szomorú esemény tette országosan ismerté, mivel József Attila, a nagy költő 1937. december 3-án itt vetett véget életének. Ennek emlékére halála után tizenegy évvel a vasútállomás és a Balaton part között emlékművet avattak a településen. A költő portrédomborművével díszített posztamensen egy munkás alakja volt lázható (vagy József Attiláé), kezében egy fejszével, ami a Döntsd a tőkét motívumot is ábrázolhat. A szobrot Színi Sebő Zoltán szobrászművész készítette. Lehetséges hogy a szobrászművészt József Attila Favágók című verse ihlette a szobor megformázásában.

1. "Felavatták Balatonszárszón a József Attila-emlékművet

Vasárnap avatták fel Balatonszárszón a József Attila-emlékművet, Sebő Zoltán alkotását. Ortutay Gyula kultuszminiszter méltatta József Attila költői és emberi nagyságát, Somogy megye nevében Tömpe István alispán vette át az emlékművet. A balatonszárszói József Attila-emlékmű felavatása után délután a Magyar írószövetség tartott ünnepi emlékülést Barabás Tibor József Attila irodalomtörténeti jelentőségéről beszélt...."

Az alkotás ma már nem áll. Feltételezhetően az 1952-ben felavatott új egész alakos József Attila szobor leváltotta, és lebontásra került. De olyan hírt is találtam, hogy nagyon rossz anyagból készült, ezért tönkrement, és azért kellett új szobrot készíteni.

József Attila: Favágó

Vágom a fát hűvös halomba,
fényesül a görcse sikongva,
zúzmara hull szárnyas hajamra,
csiklándani benyúl nyakamba -
bársonyon futnak perceim.

Fönn, fönn a fagy baltája villog,
szikrádzik föld, ég, szem, a homlok,
hajnal suhint, forgács-fény röppen -
amott is vág egy s dörmög közben:
tövit töröm s a gallya jut.

- Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!
Ha odasujtsz körül a sorshoz,
az úri pusztaság rikoltoz -
a széles fejsze mosolyog.

1929. november / 1931. február

Köszönöm a filmhíradó linkjét Andrásnak.
Források:
Dunántúli Napló, 1948. szeptember 14. (5. évfolyam, 210. szám)
További linkek
Színi Sebő Zoltán szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADni_Seb%C5%91_Zolt%C3%A1n
József Attila életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Attila

Filmhíradó az avatásról: http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6898

Képek az avatásról:
http://www.europhotohub.eu/heux/?detail=1&guid=MTIFMAFI19486317034
http://www.europhotohub.eu/heux/?detail=1&guid=MTIFMAFI19486317018
http://www.europhotohub.eu/heux/?detail=1&guid=MTIFMAFI19486317047
http://www.europhotohub.eu/heux/?detail=1&guid=MTIFMAFI19486317020

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Kozacsek Elek
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
314985
Forrás
MTI
Feltöltve
2018.06.12. 14:45
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.06.12. 14:45
Archív felvétel
Fotó: Kozacsek Elek

"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Kozacsek Elek
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
314987
Forrás
MTI
Feltöltve
2018.06.12. 15:16
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.06.12. 15:16
Archív felvétel
Fotó: Kozacsek Elek

"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Kozacsek Elek
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
314986
Forrás
MTI http://www.europhotohub.eu/heux/?detail=1&guid=MTIFMAFI19486317047
Feltöltve
2018.06.12. 15:15
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.06.12. 15:15
Archív felvétel
Fotó: Kozacsek Elek

"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Kozacsek Elek
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
314988
Forrás
MTI
Feltöltve
2018.06.12. 15:16
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.06.12. 15:16
Archív felvétel
Fotó: Kozacsek Elek

"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
259660
Forrás
http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6898
Feltöltve
2016.11.21. 13:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.21. 13:35
Archív felvétel

"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
259663
Forrás
http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6898
Feltöltve
2016.11.21. 14:08

Ády 16.11.21. 14:08
Archív felvétel

"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
259661
Forrás
http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6898
Feltöltve
2016.11.21. 13:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.21. 13:35
Archív felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.11.23. 16:31
A "József Attila-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.23. 15:49
A "József Attila-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.23. 15:46
Ády publikálta "József Attila-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.