Krisztus töviskoronázása

Sopron, Pálosok tere 4.

Alternatív, helyi címek:Jézus töviskoronázása

Sopron
Pálosok tere 4.
A karmeliták kolostora előtt áll.

Avatás2011
Avatás1667

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2016.11.27. 22:07
A karmeliták kolostora a Mária Magdolna templom déli oldalához épült. A négyszögletes udvar körül emelkedő, középkori eredetű kolostorépület 17. századi. Egyemeletes, homlokzatán kőkeretes, könyökpárkányos ablakok nyílnak, melyeket a műemléki helyreállítás során is megőriztek, természetesen.
Ez a felújítás 2009-ben kezdődött, és 2011-re alakították ki, a mai luxusszálló kolostort.
Az utolsó időkben üresen álló kolostor azelőtt elme-szociális otthon volt.

A nyugati homlokzat előtti magas pilléren a hajdani kálvária két, 1667-ből való szobra áll. Ezen a műlapon Krisztus töviskoronázása című jelenetet láthatjuk, ismerhetjük meg. Az alkotást alighanem szintén felújították. A szobrok alkotója ismeretlen.

Krisztus töviskoronázásának egy képi megjelenítse: http://www.szepmuveszeti.hu/adatlap/toviskoronazas_peter_paul_rubens_10708

Mivel mindkét alkalommal, amikor fotóztam ott, többen mászkáltak a művek környékén, ezért nem tudtam olyan fotót készíteni, amin együtt látható a két mű.
De, az építészfórum oldalán találtam olyan fotókat, melyen együtt is látható a két mű: http://epiteszforum.hu/a-sopronbanfalvi-volt-palos-karmelita-kolostor-ujjaszuletese
A cikkbe amúgy is érdemes beleolvasni, mert a teljes műemléki felújításról szó van benne.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nfalvi_karmelita_kolostor
Bertha János
2022.07.23. 09:40
A bánfalvi pálos prior 1662. szeptember 4-én kérelmezte a városi tanácstól, hogy Bánfalváról Sopronba vezető út mentén keresztúti stációkat állíttathasson. A tanács a többségében evangélikus hitet gyakorló lakosság ellenszenvére hivatkozva elutasította a kérést.
A terv jóval később, 1667-ben valósult meg, amikor Széchenyi Pál 80 000 ezer forintos adományt biztosított a felépítésére. Öt állomást a pálos-templomhoz vezető út mentén építettek meg.
Amikor a 18. században a templomhoz fedett lépcsősor készült, ezeket a stációkat valószínűleg elbontották. Két állomás a templomhoz épített kolostor fala mellett található (Jézus megostorozása és tövissel koronázása), két másik a város területén. A Szent Sír kápolna is elpusztult, emlékét Storno Ferenc 1869-ben készült rajza őrzi.[1]
Források:
Szilágyi István: Kálváriák (Corvina kiadó, Bp, 1980)

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259138
Feltöltve
2016.11.16. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:00

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259139
Feltöltve
2016.11.16. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:01

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259140
Feltöltve
2016.11.16. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:01

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259141
Feltöltve
2016.11.16. 23:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:02

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

A talapzat felirata
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
262417
Feltöltve
2016.12.23. 01:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.23. 01:49
A talapzat felirata

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
427799
Feltöltve
2020.12.27. 17:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.27. 17:28

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
427800
Feltöltve
2020.12.27. 17:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.27. 17:29

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
427801
Feltöltve
2020.12.27. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/50 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.27. 17:31

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
494200
Fotózva
2020. december
Feltöltve
2022.07.17. 15:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.17. 15:30

494201

494202

494203
Fotózva
2020. december
Feltöltve
2022.07.17. 15:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/160 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.17. 15:30
2020. december

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
494204
Fotózva
2020. december
Feltöltve
2022.07.17. 15:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.17. 15:30
2020. december

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
494205

549597
Feltöltve
2023.12.30. 09:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 200mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.30. 09:40

"Krisztus töviskoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
549598
Feltöltve
2023.12.30. 09:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.30. 09:41
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.12.30. 09:41
1 új fotót töltöttem a "Krisztus töviskoronázása" műlaphoz
23.12.30. 09:40
1 új fotót töltöttem a "Krisztus töviskoronázása" műlaphoz
22.07.23. 09:40
A "Krisztus töviskoronázása" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.07.17. 15:30
6 új fotót töltöttem a "Krisztus töviskoronázása" műlaphoz
20.12.27. 17:31
1 új fotót töltöttem a "Krisztus töviskoronázása" műlaphoz
20.12.27. 17:29
1 új fotót töltöttem a "Krisztus töviskoronázása" műlaphoz
20.12.27. 17:28
1 új fotót töltöttem a "Krisztus töviskoronázása" műlaphoz
20.05.31. 14:37
Megérintettem a "Krisztus töviskoronázása" alkotást
17.08.14. 16:19

16.11.27. 22:07
TundeK62 publikálta "Krisztus töviskoronázása" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.