Győr, Adyvárosi Tópart (Ifjúság körút )

Alternatív, helyi címek:„Hullámszobor”

Győr
Adyvárosi Tópart (Ifjúság körút )
Adyvárosban, a Tópart vizén.

Felállítás2016. június 20.

Göröntsér Vera
2016.11.14. 09:54
Igazán bánatos vagyok, amiért a júniusban már avatott, adyvárosi tó vizén látható kivételes alkotást nem tudtam korábban megkeresni. Sőt, azon a napon sikerült útnak indulni, amikor az időjárás-jelentés kifejezetten ellene szólt (még havat is jeleztek). Mégis, ha most adott az idő, menni kell. Ha a nyári fényeket kényszerűségből el is mulasztottam, most egyfajta sejtelmesség övezte a /véleményem szerint/ tükörképétől elválaszthatatlan alkotást. A pezsgő nyári forgatagot, lehalkult nyugalom váltotta fel. Ami biztos, a képeken fel-felbukkanó, ha nem is hullámokat, de fodrokat húzó kacsák (és fekete hattyúk) nem részei a kompozíciónak, de nem is elhanyagolható elemei a látványnak.

Győrben, így Adyvárosban is cél olyan területek létrehozása, ahová az emberek szívesen mennek kikapcsolódni, feltöltődni. Így került sor itt is a tópart környezetének megújítására, aminek újabb elemeként Kelemen Zénó modern szobrát helyezték el a tavon. A vízen lebegő műalkotás rendhagyó és egyedülálló. (*)

"... a mű egy elképzelt lehetséges hullám metaforája, melyben megjelenik az organikus és a geometrikus elemek keveredéséből kialakuló egységes formavilág. „A vízen ringatózás és a hullámok ritmikus ismétlődése valósággá teszi az anyagba merevedett mozgást." (olvasom az első cikkben). A parton elhelyezett tábla és a forrásnál jelölt elérhetőségeken a videókon hallható nyilatkozatok is a művész szándékait összegzik.
A videókon látható, hogy az alkotás közelében nyáron vízi-játék is működik, míg olvasom: esténként kivilágítás is működik, így igazi látványosságot jelenthet.

Az alkotás "kompozit technikával" készült, a formavilág az alkotó munkáira egyértelműen jellemző. Mint ahogy honlapján látható, egy változata már 2007-ben elkészült (http://kelemenzeno.hu/zeno/works.html 4. kép), akkor grafitból. A most avatott változat anyaga üveggyapot lehet, mint más, közelmúltban köztéren elhelyezett alkotásai esetén is.

(*) Ennek azért van előzménye, 2011-ben a Városligeti tavon több alkotás került kiállításra, ebből egy éppen Kelemen Zénótól (jelenlegi elhelyezését a kapcsolt műlap mutatja)
Források:
http://hirek.gyor.hu/cikk/hullamszobor_ringatozik_az_adyvarosi_tavon.html
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/uj_latvanyossag_az_adyvarosi_toban_hullamszobor_lebeg_a_viz_tetejen_-_video_fotok/2479287/
https://www.youtube.com/watch?v=Chef4JNKpGc

Cím alapján hasonló

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258912
Feltöltve
2016.11.13. 11:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 11:11

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258913
Feltöltve
2016.11.13. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 11:12

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258914
Feltöltve
2016.11.13. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

258915
Feltöltve
2016.11.13. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

258916
Feltöltve
2016.11.13. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 11:12

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258930
Feltöltve
2016.11.13. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 12:39

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258918
Feltöltve
2016.11.13. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 11:22

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258919
Feltöltve
2016.11.13. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

258920
Feltöltve
2016.11.13. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 11:22

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258921
Feltöltve
2016.11.13. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 11:23

"Csapásirány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
258922

258923
Feltöltve
2016.11.13. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.13. 11:23
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.07.13. 15:10
Megérintettem a "Csapásirány" alkotást
16.11.14. 09:54
Göröntsér Vera publikálta "Csapásirány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.