Budapest, XIV. kerület, Szőnyi út 2.

Budapest
XIV. kerület, Szőnyi út 2.
A BVSC vívócsarnokában

Felállítás2000


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Domby
2017.01.04. 16:37
Szinérváralján / Erdély / született, Bay Béla (1907-1999) vívó, edző, szövetségi kapitány. https://hu.wikipedia.org/wiki/Bay_B%C3%A9la .20 éves korától már hazánkban sportolt, vívott. A vívás mindhárom szakágában válogatott vívó volt. Kiemelkedő eredményt nem ért el nemzetközi versenyeken, 1952-ben fejezte be az aktív sportpályafutását.

Fiatalon, az 1930-as évek végétől kezdett el edzősködni, 1948-tól szövetségi kapitány meghatározó egyénisége lett a magyar vívó társadalomnak. Nem véletlenül nevezték, illetve nevezik a magyar vívósport apostolának, ikonjának. Kapitánysága ideje alatt 14 olimpiai-, 24 világbajnokságot nyertek a vívók.

1949-ben Elek Ilonával, Rerrich Bélával közösen megalapították a BVSC vívószakosztályát, ahol több évtizeden keresztül különböző területeken tevénykedett sikeresen. Sok gyerekpalántát tanított meg a vívás fortélyaira. Több olimpiai- világ- és Európa bajnok került ki kezei alól.

Nemzetközileg is elismert volt, hosszú éveken keresztül a nemzetközi szövetségben képviselte hazánkat. Elismerten a magyar sport egyik legkiválóbb, legelismertebb sportvezetőjének tekintették az akkori időkben. Igen magas hazai és nemzetközi kitüntetésben részesült, melyek felsorolása a forrásokban található anyagokban megtalálható.

Hetekkel ezelőtt láttam meg Bay Béla mellszobrát a vívóteremben. Hosszú perceken keresztül álltam az alkotás előtt. Tudtam, éreztem, hogy ez a mellszobor más, mint amit általában láttam korábban. Az alkotói szignó megvolt, de kié?...Az elmúlt napokban a kutatásom sikerrel járt: Árkosi - Nagy Judit. Saját maga mondta el a rövid filmben, életpályáját, művészi metodikáját. Itt tudtam meg az Ő mellszobor alkotásai, portrék, aprólékosan dolgozza ki az alkotásokat. Igen jól sikerült ez a portré. A jelenlévők, akik ismerték, találkoztak Bay Bélával, egyetértettek ezzel a megállapításommal.
Források:
http://www.nevpont.hu/view/2588 http://www.kultura-muveszet.hu/alkotomuveszet/szobraszat-alkotomuveszet/arkosi-nagy-judit-szobraszmuvesz.html#kep Dr.Hencsei Pál - Surányi Péter: 100 esztendős a BVSC

Domby műlapja


Cím alapján hasonló

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258861
Feltöltve
2016.11.12. 21:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:25

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258862
Feltöltve
2016.11.12. 21:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:45

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258865
Feltöltve
2016.11.12. 21:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:47

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258870
Feltöltve
2016.11.12. 21:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:48

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258871
Feltöltve
2016.11.12. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:49

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258872
Feltöltve
2016.11.12. 21:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:51

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258873
Feltöltve
2016.11.12. 21:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:53

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258874
Feltöltve
2016.11.12. 21:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:54

"Bay Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258875
Feltöltve
2016.11.12. 21:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.11.12. 21:57
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.07.27. 14:52
Megérintettem a "Bay Béla" alkotást
17.01.04. 16:37
A közösség publikálta Domby "Bay Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.