Budapest, VII. kerület, István utca 2.

Alternatív, helyi címek:A magyar őshonos kutyafajták 2.

Budapest
VII. kerület, István utca 2.
Az Állatorvosi Egyetem kapuján belépve, az első épületnél balra...Teljes szövegAz Állatorvosi Egyetem kapuján belépve, az első épületnél balra kanyarodva (majd jobbra) egy kies, kör alakú területen álló csoportban.Kevesebb szöveg

Felállítás2016. július

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.11.23. 11:31
2016. júliusában kilenc tagú sorozatot, vagyis valamennyi magyar, őshonos kutyafaj karéjban elhelyezett szobrát avatták az újból önállóvá vált Állatorvosi Egyetem kertjében.
A csoport ötlete már régen megfogalmazódott az alkotó részéről, de ez az alkalom adta a megvalósítás lehetőségét. Ugyanakkor két támogatót is talált az ügyhöz az egyetem rektora és egy író-politikus személyében. Nem egészen szokványos módon a mindössze egy hónap alatt elkészült sorozat első öt tagját már június 30-án már felavatták (körülményeket ld. a 2. forrásban), majd a "kilencek" létrejötte után sor kerülhetett a teljes szobor-sorozat avatására.

A kilenc, minden részletében áttanulmányozott, őshonos kutyafaj: puli, pumi, mudi, magyar vizsla, drótszőrű vizsla, magyar agár, erdélyi kopó, kuvasz és komondor. A szubjektív indítás után (puli) az egyes fajták bemutatásánál elég ötletszerűen sikerült haladnom.
A körben elhelyezett kilenc kutyafaj csapatához egy ösvényen lehet bejutni, ahol a kis ösvénytől jobbra a áll az erdélyi kopó "képmása".

Az erdélyi kopó "virágkora" a középkor volt, hiszen a főúri nemesek akkor éltek talán leginkább a vadászat szenvedélyének. A mező- és erdőgazdálkodás változásával a fajta is alakult, így két típusa ismert: a hosszúlábú (erdei vadászatok, nagyvad) és a rövidlábú (apróvad) erdélyi kopó. A 20. század végén sajnálatosan a fajtát közel kipusztították, 1968-ban kezdődött újratenyésztése.
Amit látunk (megjelenés): "Fejformája, nyaktartása, törzsének arányai, erős és izmos végtagjai, faroktűzése a közép-európai kopó típusára jellemző. Közepes termetű kopófajta. Az erdélyi kopó testfelépítése hosszútávfutáshoz alkalmazkodott. Atletikus, nem durva, de nem is vékony csontú."
Tulajdonságai, jelleme: "Jóindulatú, bátor, kitartó. Alaptermészete nyugodt, kiegyensúlyozott, ugyanakkor határozott, temperamentumos. Igénytelen, a szélsőséges időjárást is bírja."
Egyéb tudnivalók, részletek, egyben az idézetek forrása: http://www.erdelyikopo.net/content/241-szamu-fci-standard-magyar-nyelven-hu
Források:
http://www.hirado.hu/2016/08/11/otvenhatos-hosok-emlekere-keszulnek-bronzszobrok/
http://444.hu/2016/06/30/l-simon-felavatta-a-magyar-oshonos-fajtaju-kutyak-bronszobrait
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/06/29/kutyaszobor/

Kapcsolódó
Kuvasz
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258597
Feltöltve
2016.11.09. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 16:03

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258592
Feltöltve
2016.11.09. 15:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 15:59

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258587
Feltöltve
2016.11.09. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 15:57

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258595
Feltöltve
2016.11.09. 16:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 16:02

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258588
Feltöltve
2016.11.09. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 15:58

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258589
Feltöltve
2016.11.09. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO640

258596
Feltöltve
2016.11.09. 16:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 16:02

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258593
Feltöltve
2016.11.09. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 16:01

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258590
Feltöltve
2016.11.09. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 15:58

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258591
Feltöltve
2016.11.09. 15:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 15:59

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258594
Feltöltve
2016.11.09. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 16:01

"Erdélyi kopó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258598
Feltöltve
2016.11.09. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 16:03
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.06.07. 11:15
Megérintettem az "Erdélyi kopó" alkotást
19.02.15. 12:23
Megérintettem az "Erdélyi kopó" alkotást
18.02.05. 20:14
Megérintettem az "Erdélyi kopó" alkotást
17.08.23. 11:00
Megérintettem az "Erdélyi kopó" alkotást
17.06.09. 13:27
Megérintettem az "Erdélyi kopó" alkotást
16.11.23. 11:31
Göröntsér Vera publikálta "Erdélyi kopó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.