Kompozíció - sgraffito

Szolnok, Kossuth tér 5
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vakolatkép

Szolnok
Kossuth tér 5
Centrum Kávézó belső végfalán.

Felállítás1962

Ludmány Ottó (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2016.10.30. 12:52
Ez a „Kompozíció” sgraffitó, vagy ahogyan sokan nevezik vakolatkép a helység végfalán található, Ludmány Ottó festőművész alkotása. Valamikor 1962-ben készült egy akkori presszó-életképet ábrázol. Az alkotás egyidős azzal Kossuth téri lakóházzal, amelynek földszintjén volt az akkori Múzeum Étterem. Akkoriban vasárnaponként még a sgrafittó előtt játszott az Integrál zenekar.
A rendszerváltás után a helység bérlője elfalazta az alkotást, majd 2007 körül az új bérlő kibontatta.
A jelenlegi bérlő pedig még fel is újíttatta ezt a végfalat, és így a város egyik legérdekesebb belső terű kávézója lett .
Források:
http://www.blogszolnok.hu/helyszinelo_sgrafitto_mellett_kave
Ády
2016.10.30. 17:01
"Fiatalok a falon

A fal az épülő Múzeum étterem egyik belső falfelülete. Mire e sorok megjelennek, teljes szépségében, élénk,
üde színekkel bontakozik ki egy hatalmas sgraffito. Egy parkban fiatalokból álló zenekar játszik sétálgató párok
mennek el előtte és magányos fiatalemberek, egyikük könyvvel a kezében. A kép tele van élettel, derűvel, humanizmussal.
Fiatalos külsejű férfi áll előtte, kezében különös alakú szerszám, azzal kapargatja a falat.
— Ludmány Ottó festőművész — mutatkozik be.
— Lenne szíves néhány sorban ismertetni a sgraffito technikáját — kérjük.
— Szívesen. — Az eljárásnak az a lényege, hogy a falat több rétegben finomított színes vakolattal vonják be.
A mű úgy alakul ki, hogy az előre elkészített eredeti méretű rajz nyomán kivéssük, lekaparjuk a falat a kívánt színig.
Gyönyörködünk a jól sikerült, kifejező képben.
— Még csak azt tenném hozzá, hogy az építészek jobb szeretik a sgraffitót az épületek díszítésére, mint a freskót.
Ugyanis az előbbi síkszerűbb, rokon az építészet modem értelmezésével, amely szintén síkokkal fejezi ki magát.
Az utcai ajtó nyílik, öreg bácsi lép be kézenfogva tíz év körüli kislány-unokáját.
— Tessék mondani, megnézhetjük?
— Miért ne? önöké lesz, szolnokiaké — válaszolja a művész.
A bácsi és az unoka áhítattal nézik az alkotást. Mi meg arra gondolunk, új érdekes színfolttal gazdagodott a város.
Csak aztán ezt az első fecskét kövesse is a többi...
— h t —"
Források:
Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember 16.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
257238
Feltöltve
2016.10.30. 12:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 16.10.30. 12:33

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
257237

257239
Feltöltve
2016.10.30. 12:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 16.10.30. 12:33

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
257240
Feltöltve
2016.10.30. 12:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 16.10.30. 12:34

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
257241

449745
Feltöltve
2021.07.09. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 20:33

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449746
Feltöltve
2021.07.09. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 20:33

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449747
Feltöltve
2021.07.09. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ32/10 • 1/20 • 16.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 20:33

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449748
Feltöltve
2021.07.09. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 20:33

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449749
Feltöltve
2021.07.09. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ35/10 • 1/15 • 19.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 20:33

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449750
Feltöltve
2021.07.09. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ35/10 • 1/20 • 19.3mm • ISO800

L O 6 2
Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449751
Feltöltve
2021.07.09. 20:33
Képinfó
Szignó a képen

449752

2021 június végén így nézett ki az étterem, illetve a presszó rész, ami láthatóan több hónapja nem volt nyitva. A világítást a színek valódisága miatt én kértem...
Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449753
Feltöltve
2021.07.09. 20:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 20:42
2021 június végén így nézett ki az étterem, illetve a presszó rész, ami láthatóan több hónapja...Teljes szöveg2021 június végén így nézett ki az étterem, illetve a presszó rész, ami láthatóan több hónapja nem volt nyitva. A világítást a színek valódisága miatt én kértem...Kevesebb szöveg

Adalék vagy máshol

"Kompozíció - sgraffito" c. alkotás fotói

A Kávézó külső képe
Alkotó
Ludmány Ottó (festőművész)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
257242
Feltöltve
2016.10.30. 12:35
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 16.10.30. 12:35
A Kávézó külső képe
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.08.20. 17:35
Megérintettem a "Kompozíció - sgraffito" alkotást
22.08.20. 17:35
Megérintettem a "Kompozíció - sgraffito" alkotást
21.07.09. 20:42
1 új fotót töltöttem a "Kompozíció - sgraffito" műlaphoz
21.07.09. 20:33
8 új fotót töltöttem a "Kompozíció - sgraffito" műlaphoz
20.07.04. 14:25
Megérintettem a "Kompozíció - sgraffito" alkotást
16.10.30. 18:00
A "Kompozíció - sgraffito" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.30. 12:52
Tóth György-Gyigyi publikálta "Kompozíció - sgraffito" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.