Öreglak, Fő utca 93.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Imre herceg
Angol cím:Saint Emerich

Öreglak
Fő utca 93.
A katolikus templom kertjében.

Felállítás1931

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2016.11.27. 21:45
Szent Imre herceg, Szent István király és Boldog Gizella királyné fia Székesfehérvárott született 1000 és 1007 között. István őt jelölte utódjául. Mint királyi herceg megkapta a trónörökös hercegeket megillető dukátust, valamint ő lett a királyi sereg parancsnoka is.
Az „Institutio morum – Intelmek Imre herceghez" írásában adott személyes útmutatást az apja az uralkodásra. Élete tragikus véget ért, a bihari Igfon-erdőben vadászat közben lelte halálát.
VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta.

Nevét több település, közterület, valamint templomok őrzik, de számos szobra is megtalálható, többek között itt Öreglakon is, melyet 1931-ben állítottak.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Imre

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Szent Imre-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
257219
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2016.10.30. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.10.30. 11:20
2014. szeptember

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
257220

257221
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2016.10.30. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.10.30. 11:20
2014. szeptember

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
257222
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2016.10.30. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.10.30. 11:20
2014. szeptember

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
257223
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2016.10.30. 11:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.10.30. 11:21
2014. szeptember

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
304301
Feltöltve
2018.02.20. 16:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.20. 16:07

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
304302
Feltöltve
2018.02.20. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.20. 16:08

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
304303
Feltöltve
2018.02.20. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.20. 16:08

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
304304
Feltöltve
2018.02.20. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.20. 16:08

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
304305
Feltöltve
2018.02.20. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.20. 16:08

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459065
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/60 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459066
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459067
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

459068
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/60 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459069
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/60 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459070
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459071
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/60 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459072
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459073
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459074
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459075
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459076
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/60 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459077
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Település
Öreglak
Feltöltő
Azonosító
459078
Feltöltve
2021.09.19. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.19. 19:31
Összesen 24 fotó

Műlap története

21.09.19. 21:17
A "Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.09.19. 19:31
14 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz
20.09.07. 15:52
A "Szent Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.02.20. 16:08
1 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz

18.02.20. 16:07
1 új fotót töltöttem a "Szent Imre" műlaphoz
16.11.27. 21:45
H.István publikálta "Szent Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.