Ópusztaszer, Emlékpark
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gróf Széchenyi István

Ópusztaszer
Emlékpark
Nemzeti Történeti Emlékpark, Történelmi szoborparkban

Felállítás2001. június 30.

Szórád Péter
2016.10.29. 20:05
Ópusztaszeren 1896-ban állították fel az Árpád-emlékművet. Hosszú évtizedekig az emlékmű magányosan állt, és csak az augusztus 20-i ünnepségek alkalmával látogatták. 1970 körül Erdei Ferenc kezdeményezésére emlékparkot és skanzent építettek a területen, majd a Feszty-körkép elhelyezése után fontos turisztikai célponttá vált a park. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2001-ben a magyar történelem reformkorig terjedő időszakának jelentős személyiségeit bemutató szobor-panteont állítottak az Árpád-emlékmű köré. 19 szobrot 19 megye támogatásával állítottak fel, 19 művész alkotását. A portrék magalkotásánál a szobrászok nagyfokú szabadságot kaptak. Egyedüli megkötés az volt, hogy az 5/4-es életnagyságú mellkép bronzból készüljön, a talapzat pedig világos színű kőből legyen. Az emlékhelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök avatta fel a Megyék III. Országos Gyűlése alkalmából 2001. június 30-án.
A 18. pozícióban Győr-Sopron-Moson megye támogatásával készült mellszobor a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt ábrázolja.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Leb%C3%B3_Ferenc
http://www.opusztaszer.hu/tortenet
http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/01-11/toth.pdf

Közös gyűjteményben
Széchenyi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
257057
Feltöltve
2016.10.29. 16:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.10.29. 16:57

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
257058
Feltöltve
2016.10.29. 16:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.10.29. 16:59

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
257059
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.10.29. 16:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.10.29. 16:59
2013. április

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
257060
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.10.29. 16:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/200 • ISO100

257061

257062
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.10.29. 16:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.10.29. 16:59
2013. április

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
257063

257064
Feltöltve
2016.10.29. 17:00

Szórád Péter 16.10.29. 17:00

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
257065
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.10.29. 17:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.10.29. 17:00
2013. április

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
371219
Feltöltve
2019.08.29. 09:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/800 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.08.29. 09:36

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
498342
Feltöltve
2022.08.25. 14:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/800 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.08.25. 14:51

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508305
Feltöltve
2022.11.10. 12:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.10. 12:34

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508306
Feltöltve
2022.11.10. 12:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.10. 12:35

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508307
Feltöltve
2022.11.10. 12:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.10. 12:35

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508308

508309

508310
Feltöltve
2022.11.10. 12:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.10. 12:35

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508669
Feltöltve
2022.11.14. 14:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 14:00

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
539799
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:33
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/224 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 08:33
2022. november
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.09.27. 08:33
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
22.11.14. 14:00
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
22.11.10. 12:35
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
22.11.10. 12:35
4 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
22.11.10. 12:34
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
22.08.25. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
19.08.29. 09:36
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István" műlaphoz
19.08.19. 12:03
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
16.10.29. 20:05
Szórád Péter publikálta "Széchenyi István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.