I. és II. világháborúban elesettek emlékére

Kővágótöttös, Dózsa György utca 2.

Kővágótöttös
Dózsa György utca 2.
A templomdomb aljában, a templomtól délnyugatra áll.

Avatás1922. október 29.

ifj. Stibi György (kőfaragó, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2016.11.15. 18:48
Kövágótöttös (2004. január 1-e előtti írásmóddal: Kővágótőttős) dimbes-dombos település a Mecsek déli lejtőjén. A középkori eredetű és így műemlék temploma is egy kis domb tetején van. A domb aljában, a Szent Miklós templomtól délnyugatra áll a világháborús emlékmű.

Az emlékmű alapjai, talapzatai és oszlopelemei vörös homokkőből vannak, amely a környék legjellemzőbb kőanyaga. Érdekesség, hogy a templom homlokzati festése is ugyanilyen színű.

Az emlékmű déli oldala az I. világháborúnak állít emléket.

Legfelül egy fekete kőtáblán ez a felirat van:
VILÁGHÁBORÚ
HŐSI HALOTTAINAK
EMELTE
KŐVÁGÓTÖTTÖS
KÖZSÉG
HÁLÁS KÖZÖSSÉGE
1922

Egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]
A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.

A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

Közvetlenül a dombormű alatt a homokkőbe egy évszám van bevésve: 1922. A kőmunkákat Ifj. Stibi György kőfaragó végezte.

Még lejjebb egy fehér kőlapra vésve 19 helybéli neve és haláluk éve van írva (1914-es, 1915-ös és 1916-os évszámok).

Dunántúl 12. évf. 1922. október 25. 243. sz. p. 2. írta: "A kövágótöttösi’ hősi halottak emléke. Kővágótöttös hazafias és áldozatkész közönsége október 29-én vasárnap leplezi le hősi halottainak emlékoszlopát. A Pécsről érkező vendégeket a tortyogói vízműnél lovas bandérium, a temetőnél pedig diadalkapu várja. A diadalkapunál a község elöljárósága, a hadviseltek és az iskolás gyermekek fogadják a vendégeket. Míg innét a menet a szoborhoz ér Ihar Ferenc a templom előtti magaslaton kuruc dalokat fog játszani tárogatón. A nagyszabásúnak ígérkező ünnepség után a délutáni órákban két színdarab kerül színre, amelyet az iskolások adnak elő. Előadás közben a tanulók tárogató kísérete mellett irredenta dalokat énekelnek." – NofreT adatgyűjtése.

A túlsó oldalon egy hasonló fehér kőlap van, ennek tetején az áll, hogy
A II VILÁGHÁBORÚBAN
ELESETTEK
10 személy neve szerepel itt, névsorban.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1695
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
adtplus.arcanum.hu

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno Miltiadeszifj. Stibi György (kőfaragó, közreműködő)
Település
Kővágótöttös
Feltöltő
Azonosító
256585
Feltöltve
2016.10.27. 07:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 07:44

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno Miltiadeszifj. Stibi György (kőfaragó, közreműködő)
Település
Kővágótöttös
Feltöltő
Azonosító
256586
Feltöltve
2016.10.27. 07:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/160 • ISO100

256587

256588
Feltöltve
2016.10.27. 07:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 07:45

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno Miltiadeszifj. Stibi György (kőfaragó, közreműködő)
Település
Kővágótöttös
Feltöltő
Azonosító
256589

256590
Feltöltve
2016.10.27. 07:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO100

256591
Feltöltve
2016.10.27. 07:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/400 • ISO100

256592
Feltöltve
2016.10.27. 07:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 07:45
Összesen 8 fotó

Műlap története

16.11.15. 18:48
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.