A bazilika nyugati homlokzatának domborművei

Esztergom, Szent István tér 1.

Esztergom
Szent István tér 1.
A bazilika nyugati (Duna felőli) homlokzatán láthatóak.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

TundeK62
2016.10.16. 22:52
A bazilika mögött pár méterre kőfalat húztak, és onnan egy meredek domboldal következik. Fotózásra nincs hely, csak a macskalépcsőről, vagy a Duna partról, vagy még extrémebb esetben a Duna túloldaláról. onnan viszont túl messze vannak a domborművek, és szabad szemmel szinte nem is látszanak.

"Ma négy dombormű, két angyal és két jelenet, valamint egy felirat díszíti a dunai homlokzatot. A domborműveket Casagrande faragta, az egyik jelenet Szent István országfelajánlását ábrázolja, a másikon Szent Lászlót látjuk, amint felkínálják neki a keresztes hadak fővezérségét. Az aranyozott vörösréz betűkből álló latin: QUAE SURSUM SUNT QUAERITE, azaz: Az odafent valókat keressétek felirat olvasható."
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Esztergomi_bazilika

Edvi Illés Gyula könyvében ez áll az alkotásokkal kapcsolatban: "A főszékesegyház külső szobordísze vajmi szerény...
A nyugati homlokzat keskenyebb pillérközeiben, az ablakok, illetőleg a kötőpárkány fölötti mezőkben, Casagrandénak egy-egy reliefjét látjuk: Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának és Szent Lászlót felkérik a keresztes hadak fővezéréül. A középső pillérközben, a félkörívtől jobbra és balra , egy-egy lebegő angyal alakja: szintén Casagrande domborművei."

A rendelkezésemre álló könyvekben nem szerepelt az elkészítés évszáma, de az Casagrande életrajzából tudható, hogy 1841-ben jött Esztergomba szobrászkodni.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Marco_Casagrande
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Esztergomi_bazilika
Edvi Illés Gyula: Az esztergomi főszékesegyház (Budapest, 1929): 19–20 p.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. alkotás fotói

A homlokzat a Duna túloldaláról
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
255438
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2016.10.16. 22:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.10.16. 22:13
2012. augusztus
A homlokzat a Duna túloldaláról

"A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. alkotás fotói

Angyalok
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
255366
Feltöltve
2016.10.16. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.10.16. 19:19

255365

255368
Feltöltve
2016.10.16. 19:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

TundeK62 16.10.16. 19:20

255367
Feltöltve
2016.10.16. 19:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.10.16. 19:20

"A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. alkotás fotói

Szent István felajánlja az országot Szűz Máriának
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
255362
Feltöltve
2016.10.16. 19:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

TundeK62 16.10.16. 19:18

255363

255369
Feltöltve
2016.10.16. 19:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.10.16. 19:20
Szent István felajánlja az országot Szűz Máriának

"A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. alkotás fotói

Szent Lászlót fölkérik a keresztes hadak fővezéréül
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
255370

255371
Feltöltve
2016.10.16. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.10.16. 19:21
Szent István felajánlja az országot Szűz Máriának

"A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. alkotás fotói

A homlokzat a macskalépcsőről
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
255432
Feltöltve
2016.10.16. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.10.16. 22:06
A homlokzat a macskalépcsőről

"A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. alkotás fotói

A bazilika a Duna partról nézve, fotózva
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
255439
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.10.16. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.10.16. 22:19
2014. április
A bazilika a Duna partról nézve, fotózva

"A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
314080
Feltöltve
2018.06.03. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.03. 20:38
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.06.03. 20:38
1 új fotót töltöttem az "A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" műlaphoz
16.10.16. 22:52
TundeK62 publikálta "A bazilika nyugati homlokzatának domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.