Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc tér

Kiskunfélegyháza
Móra Ferenc tér
A Móra-tér közepén van.

Felállítás2016. szeptember 21.

Kiss Virág (keramikus)
Szabó Ildikó (tervező)
Bozóki István (kőfaragó)

Hársch Ferenc
2016.10.11. 11:23
"A félegyháziak nagy örömére a napokban elkészült a legendás békás szökőkút utódja, ami a Szent János térről a Móra térre került. Az új szökőkutat Szabó Ildikó művésztanár tervei alapján Kiss Virág keramikus és Bozóki István kőfaragó készítette. A korábbi kút arról volt nevezetes, hogy teknősbékák éltek benne, ám a törvényi szabályozás miatt erre már nincs lehetőség, így az új kút csak formájában és díszítőelemeiben idézi hajdani elődjét, amit évekkel ezelőtt azért bontottak el a Szent János térről, mert visszakerült helyére a Nepumuki Szent János szobor. https://www.kozterkep.hu/~/7124 Az új szökőkút 13 millió forintba került.
Örvendetes, hogy Kovács Ferenc szobrászművész alkotását, amelyet az egykori szökőkút közepén állt restaurálták, és a szökőkút mellett újra felállították – hangzott el a szerdai ünnepélyes átadáson. "
Források:
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/atadtak-a-bekas-szokokut-melto-utodjat-684974

Kapcsolódó
Díszkút
Kapcsolódó
Kútszobor
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Békás csobogó" c. alkotás fotói

Alkotók
Kiss Virág (keramikus)Szabó Ildikó (tervező)Bozóki István (kőfaragó)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
254680
Feltöltve
2016.10.11. 10:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 16.10.11. 10:55

254682

254683

254684

254686
Feltöltve
2016.10.11. 10:56

Hársch Ferenc 16.10.11. 10:56

254681

Háttérben a Citerázó paraszt szobor.
https://www.kozterkep.hu/~/7166

254685

254687

254688

274194
Feltöltve
2017.04.16. 17:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ69/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.04.16. 17:47

"Békás csobogó" c. alkotás fotói

2018. 10. 12.
Alkotók
Kiss Virág (keramikus)Szabó Ildikó (tervező)Bozóki István (kőfaragó)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
327345
Évszám
2018
Feltöltve
2018.10.12. 18:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 18.10.12. 18:37
2018
2018. 10. 12.
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.04.16. 17:47
1 új fotót töltöttem a "Békás csobogó" műlaphoz
16.10.11. 11:23
Hársch Ferenc publikálta "Békás csobogó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.