Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca 10.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Sándor Petőfi

Kápolnásnyék
Deák Ferenc utca 10.
A Dabasi-Halász-kastély kertjében, az épülettől balra, a többi...Teljes szövegA Dabasi-Halász-kastély kertjében, az épülettől balra, a többi mellszoborhoz képest kissé hátrébb.Kevesebb szöveg

Felállítás2016. március 15.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.10.08. 18:01
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából avatták fel a Dabasi-Halász-kastély kertjében Petőfi Sándor mellszobrát, Pető Hunor alkotását.
A házigazda a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány, a kastély felújításának gondozója volt.

Az avatás nem sokkal a Klebelsberg-mellszobor felállítását követően (2015. november) volt, így a szónok méltán beszélt a kultúra és a szabadság együttműködéséről, ill. annak szimbólumáról. Egyben kitért a régmúlt idők példamutatására, a márciusi ifjak egyedülálló teljesítményéről, hiszen a forradalom Európa-szerte fel-fellángolt, de egyedül Magyarországon alakult szabadságharccá.

A tervezett szoborpark tehát új alkotással bővült, míg a tudósítás kitér a Fejér megyei kulturális eseményekre is, az alapítvány további tevékenységére.

Az avatáson készült két videó-felvétel is megtekinthető a forrásoknál jelölt második linken, vagyis teljes részletességgel feleleveníthetők az ünnepi beszédek..
Források:
http://fejermmk.hu/hirmondo/2016/03/petofi-szobrot-avatnak-kapolnasnyeken/
http://feol.hu/kapolnasnyek/petofi-szobrot-avattak-1760898

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
254048
Feltöltve
2016.10.04. 14:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.04. 14:37

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
254041
Feltöltve
2016.10.04. 14:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.04. 14:35

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
254050
Feltöltve
2016.10.04. 14:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

254045
Feltöltve
2016.10.04. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.04. 14:36

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
254042
Feltöltve
2016.10.04. 14:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

254044
Feltöltve
2016.10.04. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

254043

254049
Feltöltve
2016.10.04. 14:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

254047

254046
Feltöltve
2016.10.04. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.04. 14:36

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
255242
Feltöltve
2016.10.15. 15:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A10
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.10.15. 15:41

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
255243
Feltöltve
2016.10.15. 15:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A10
ƒ58/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.10.15. 15:42

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
266784
Feltöltve
2017.02.11. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.02.11. 22:12

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
266785
Feltöltve
2017.02.11. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

266786
Feltöltve
2017.02.11. 22:13

Neményi Margó 17.02.11. 22:13

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
266787
Feltöltve
2017.02.11. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.02.11. 22:14

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
266788

315942
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:28
2017. augusztus

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315943
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:29
2017. augusztus

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315944
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:29
2017. augusztus

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315945
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:30
2017. augusztus

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315946

341105
Feltöltve
2019.02.01. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:40

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341106
Feltöltve
2019.02.01. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO320

341107
Feltöltve
2019.02.01. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:41

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341108

341109
Feltöltve
2019.02.01. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:42

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407740
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 18.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:50
2019. június

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506901
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/320 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:03
2019. július

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506902
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/500 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:03
2019. július

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506903
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:03
2019. július

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506904
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/160 • 39.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:03
2019. július

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506905
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:03
2019. július

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527005
Feltöltve
2023.05.30. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:28

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527006
Feltöltve
2023.05.30. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ29/10 • 1/1000 • 3.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:28

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527007
Feltöltve
2023.05.30. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/640 • 20.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:28
Összesen 36 fotó

Műlap története

23.06.25. 15:33
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
23.05.30. 10:28
3 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
23.05.05. 13:28
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
22.10.30. 16:03
5 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
20.06.28. 19:50
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
19.07.26. 11:16
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
19.05.19. 13:49
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
19.02.01. 19:42
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
19.02.01. 19:41

19.02.01. 19:40

18.06.24. 16:52
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.24. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
18.06.24. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
18.06.24. 16:29

18.06.24. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
17.08.16. 16:11
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
17.02.11. 22:14
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
17.02.11. 22:14
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
17.02.11. 22:13
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
17.02.11. 22:12

16.10.15. 15:42
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
16.10.15. 15:41
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
16.10.08. 18:01
Göröntsér Vera publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.