Fót, Fáy sétány 6427/2. hrsz.

Fót
Fáy sétány 6427/2. hrsz.
Fáy étterem melletti kis parkban

Felállítás2015. szeptember 20.

Koltai László (fafaragó)

kectam
2016.09.29. 08:38
Sokan vannak, akik nem ismerték személyesen, sokan vannak, akik nem ismerték a nevét, de olyan alig, aki ne hallott volna a fóti Betyárról. Legalábbis szűkebb hazájában Fóton. Andi József Lászlóról van szó a hagyományos szüreti fesztiválok felvezetőjéről. Tavaly már nem Ő volt az első a sorban, az égi fesztiválok szereplője lett. Itt annyira szerették, hogy szobrot is emeltek tiszteletére. Andi József László Fóton végezte az általános iskolát, majd szobafestőnek tanult. Huszárokat ifjú korában csak képen látott, manapság már a fia is tagja a híres Sándor-huszároknak. A szocializmus éveiben elfojtott fóti szüreti lovas felvonulás 1961-es újraélesztésénél már ott találjuk a 15 éves ifjoncot.1980-ban átvette a szüreti mulatságok szervezést.

Koltai László remekül kidolgozott művet alkotott ismét. Kis kőből épült dombocskán, egy tetővel ellátott kapu alatt található az embernagyságú faragott szobor. Süveges kalapjában, sarkantyús bocskorban lép be épp a kapun a betyár, akin teljes "menetfelszerelés" van: fokos a jobb kézben, kés a balban, a hátán tarisznya és pipatartó, valamint az elmaradhatatlan ostora.
Források:
http://www.gkrte.hu/public/magazin.php?id=5158&kat_id=68
http://www.fottv.hu/foti-betyar-szobranak-avatasa-121

kectam műlapja


Cím alapján hasonló

"Fóti Betyár" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
253495
Feltöltve
2016.09.28. 12:39
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/524 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.28. 12:39

"Fóti Betyár" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
253494
Feltöltve
2016.09.28. 12:39
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/105 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.28. 12:39

"Fóti Betyár" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
253496
Feltöltve
2016.09.28. 12:39
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/366 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.28. 12:39

"Fóti Betyár" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
253500
Feltöltve
2016.09.28. 12:39
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/139 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.28. 12:39

"Fóti Betyár" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
253498
Feltöltve
2016.09.28. 12:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/123 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.28. 12:39

"Fóti Betyár" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
253502
Feltöltve
2016.09.28. 13:42
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/447 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.28. 13:42
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.09.29. 08:38
A közösség publikálta kectam "Fóti Betyár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.