A Szent Lajos király-templom üvegablakai

Budapest, XX. kerület, Szent Lajos tér 1.

Budapest
XX. kerület, Szent Lajos tér 1.

Felállítás1930. augusztus 31.

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2016.09.19. 07:59
A templomhoz akkor érkeztem, amikor a misének már vége volt, a templomkapu zárva, de a sekrestyében a plébános atya még ott volt. Megengedte, hogy bemenjek és fényképezzem a templombelsőt. Köszönöm.
Az üvegablakokat Palka József készítette. A szentély üvegablakán Szent István látható. „A jobb oldali ablakok: Szent Erzsébet rózsáival, Szent Márton lóháton, amint a köpenyét kettévágja és a koldusnak adja; bal oldaliak: Szent László és Magyarok Nagyasszonya”. Van még ablak MÁRIA felirattal, és az oltári szentséggel. Az ablakok alsó részén a feliratban az adományozók neve olvasható. Az adományozók neve mellett 1926-os évszám látható, akkor kezdték a templomot építeni, akkor adhatták az adományokat. A templomot 1930. augusztus 31.-én szentelték fel, ezért ezt írtam keletkezési dátumnak.
Az ablakok a háborúban megsérültek, a restaurálást Német Ferenc végezte 1948-ban. Ő tehette fel a restauráláskor a Magyarok Nagyasszonya ablak jobb alsó sarkába a címert.
Források:
http://szentlajos-szentantal.hupont.hu/4/szent-lajos-kiraly-plebania-tortenete#ixzz4KPUbLfy4

Cím alapján hasonló

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252607
Feltöltve
2016.09.16. 18:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:34

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252608
Feltöltve
2016.09.16. 18:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/90 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:34

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252609
Feltöltve
2016.09.16. 18:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:35

252610
Feltöltve
2016.09.16. 18:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/110 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:35

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252612
Feltöltve
2016.09.16. 18:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:35

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252613
Feltöltve
2016.09.16. 18:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/105 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:36

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252614

252615
Feltöltve
2016.09.16. 18:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/120 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:37

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252616
Feltöltve
2016.09.16. 18:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:37

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252617
Feltöltve
2016.09.16. 18:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:37

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252619
Feltöltve
2016.09.16. 18:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:37

"A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252621
Feltöltve
2016.09.16. 18:38
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 18:38
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.31. 11:18
Az "A Szent Lajos király-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.19. 07:59
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A Szent Lajos király-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.